Antal, Anett2021. június 13., vasárnap
Kultúra

A XX. század egyik legkegyetlenebb politikusa

2006.03.29.Admin
National Geographic Magyarország

1899. március 29-én egy grúziai faluban született Lavrentyij Pavlovics Berija, Sztálin leghűségesebb támogatója. A 20. század egyik legkegyetlenebb politikusának nevéhez fűződik többek között az Örmény Kommunista Párt titkárának a halála, valamint számos koncepciós per kezdeményezése.

1899. március 29-én egy grúziai faluban született Lavrentyij Pavlovics Berija. 1920-ban lett a bolsevik párt tagja, ott találkozott Sztálinnal. Egy évvel később már a grúziai Cseka vezetőjeként állambiztonsági kérdésekkel foglalkozott.

A kegyetlen, céltudatos, vetélytársaival gátlástalanul leszámoló Berija néhány év alatt fényes karriert futott be. Tudta, ha sikeres akar lenni, Sztálin bizalmát mindenképpen el kell nyernie. Ennek egyik módja volt a kaukázusi párttörténet meghamisítása. Sztálin tehetségének, rátermettségének túlzott dicsérete, a többi vezető érdemeinek kisebbítése, meghozta számára a jutalmat. Sztálin akkor fogadta Beriját a legbizalmasabb barátai közé, amikor a pártfunkcionárius saját kezével agyonlőtte az Örmény Kommunista Párt titkárát a dolgozószobájában.

Az erkölcsileg mélypontra süllyedt Beriját Sztálin belügyi népbiztossá nevezte ki, majd 1941-ben a Népbiztosok Tanácsának az elnökhelyettese lett. Berija kedvére kiélhette beteges hatalmi vágyait: számtalan koncepciós pert kezdeményezett.

Berija Sztálin halála után is a hatalom csúcsán maradt, de látszólag pálforduláson ment keresztül. Beszüntette az orvospereket, és véget vetett az antiszemita akcióknak.

1953 nyarán Hruscsov és Zsukov vezetésével puccs zajlott le Berija ellen. Magas rangú katonatisztek letartóztatták a meglepett politikust. A letartóztatásról szóló hírt még a Pravda is leközölte. A bíróság hazaárulás, szovjetellenes összeesküvés és kémkedés vádjával golyó általi halálra ítélte, melyet az ítélethozatal napján végre is hajtottak. Holttestét elhamvasztották.

Hozzászólások

Titokzatos ősi népcsoport maradványai kerültek elő

Titokzatos ősi népcsoport maradványai kerültek elő

Úgy tűnik, az egykor Kelet-Ázsiát lakó populáció a jégkorszaki ingadozások miatt tűnt el.

Hétezer éves pecsét került elő

Hétezer éves pecsét került elő

A lelet a legkorábbi pecsétlenyomat, melyet Izraelben valaha találtak.

A megtalált érmeegyüttes a vikingeknek fizetett váltságdíj lehetett

A megtalált érmeegyüttes a vikingeknek fizetett váltságdíj lehetett

Az ezüstöt a frankok fizethették a fosztogatóknak, hogy kíméljék Párizst.

Amikor a leveleket rakétával szállították

Amikor a leveleket rakétával szállították

A hidegháború fejlesztéseit használta ki az USA postai szolgálata, ám egy tesztnél nem jutottak tovább.

Ókori rabszolga sírját fedezték fel

Ókori rabszolga sírját fedezték fel

A megbilincselt férfi testét egy árokba dobhatták, pedig a közelben egy temető is volt.

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket