Hová tűntek Babilon sertései?

Az időszámításunk előtti III.-II. évezredben a sertés hétköznapi állat volt a Közel-Keleten. Vajon a Biblia, majd később a Korán miért sorolta be a tiltott állatok közé? Az eddigi nézetekkel ellentétben, miszerint ennek környezetföldrajzi és gazdasági alapjai voltak, a L’Histoire című lap márciusi számában, Brigitte Lion és Cécile Michel, a Paris-I egyetem munkatársai más megközelítésből járják körbe a kérdést.

A Közel-Keleten és környékén ma vallási okokból gyakorlatilag ismeretlen a sertés, az időszámításunk előtti III.-II. évezredben azonban háziállatként tartották, amit számos, e korból feltárt lelet is bizonyít.

A Közel-Kelet a 9. évezred óta a háziasítás (kecske, juh, szarvasmarha, sertés stb.) egyik központja volt. A sertésfélék családjába, (Suidae), tartozó állatokról szóló leletek kutatásával mostanáig igen keveset foglalkozott a tudomány, elsősorban a lelőhelyek elszórtsága miatt; holott épp ezek bizonyítják az állat egész Közel-Keleten (Mezopotámia, Anatólia, Irán) való jelenlétét.

A sertés sok tekintetben különleges helyet foglalt el a tenyésztett állatok körében: például kizárólag húsáért és zsírjáért tartották, szemben a többi háziállattal, amelyeknek gyapjúját, tejét, bőrét és igavonó erejét is kihasználták. A sertésbőrt a Közel-Keleten csak elvétve hasznosították.

A sertést csak nagyobb birtokokon tartották a szabadban, népes csordában; inkább a néhány egyedet jelentő háztáji félszabad tartás volt jellemző. Abban is eltért a többi háziállattól, hogy mindenevő volt, így leginkább maradékon nevelték.

Az első évezredben már korlátozzák a fogyasztását

Az írásos dokumentumok a sertést olykor pejoratív értelemben említik. Az időszámításunk előtti második évezredtől a sertésnek ez a fajta megítélése előrevetíti a jövőbeni társadalmi, kulturális szerepváltozását. A negatív jelzők ekkor még más háziállatokra nem terjednek ki, elkerülik például a macskákat vagy a kutyákat.

Az időszámításunk előtti első évezredben azonban már a sertést helyenként tisztátlan állatként említik. A vallási szövegek a kutyához hasonlóan a piszok, a butaság és a rituális tisztátalanság szimbólumaként beszélnek róla. A naptárakban feltüntették azokat a napokat, amikor tilos volt sertést fogyasztani, – de ugyanez érvényes volt más állatok húsára is -, ugyanakkor az év többi részében megengedett volt a sertéshús-evés. Táplálkozási szempontból tehát a sertés ekkor még nem számított tabunak.

Írásos dokumentumok tanúsítják, hogy az ie. 7. század végéig a sertéstenyésztés nem áldozott le Mezopotámiában. Mikor „száműzték” tehát az állatot a régióból? Az új-babiloni birodalom idejéből (i.e. 6. század) származó írásos források már nem említik, de ez még nem jelenti biztosan, hogy a sertés már ekkor eltűnt volna; valószínűbb, hogy csak hiányosak a leletek – vélik a cikk szerzői.

Más vallásoktól való megkülönböztetés

Továbbra is előttünk áll a kérdés, hogy a Biblia, majd később a Korán miért tiltotta be a sertésfogyasztást. Az antropológusok régóta gazdasági és társadalmi okokkal magyarázzák a jelenséget. Ezek szerint a sertéstartás nem volt gazdaságos, szemben a juhval, illetve, hogy a nomádok lenézték a sertéstartókat, alacsony társadalmi megbecsültséggel járt tartása. Kétségtelen, hogy a száraz klímán, vagy nomád kultúrában (elsősorban a szír-arab sivatagban) a körülmények nemigen kedveztek a sertéstartásnak, szemben a kérődzőkkel, juhokkal vagy kecskékkel.

Viszont ezek a környezeti tényezők már a tiltás megjelenése előtt is léteztek, így nem tekinthetők kizárólagos oknak. Egy tavaly decemberben Párizsban tartott antropológiai konferencia részvevői úgy vélték, hogy az új vallásoknak szükségük volt arra, hogy valamilyen módon elhatárolódjanak a térség többi vallásától. Ennek egyik módja volt a sertésfogyasztás betiltása.