Borbála, Barbara, János2023. december 04., hétfő
Kultúra

Lassan nő a hazai biotermék fogyasztás

National Geographic Magyarország

Az egészséges táplálkozás és a GMO-menteség a legfőbb motiváló tényező a tudatos biotermék fogyasztók körében, akiknek egyre népesebb tábora egyelőre még csak bio-piacokon és bio-boltokban juthat hozzá a "napi betevőhöz”.

Bár fokozatosan nő a hazai értékesítés aránya, mégis a Magyarországon termesztett biotermékeknek még mindig több mint 80 százaléka külföldön kerül eladásra, jórészt feldolgozatlan alapanyagként. Bioterméket nálunk jórészt bio-boltokban illetve bio-piacokon lehet kapni, szemben a nyugat-európai országokkal, ahol a nagy élelmiszerláncok polcain is ott sorakoznak.

Jelenleg mintegy hét bio-piac működik országszerte, többek között Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán. A budapesti bio-piac egy évvel ezelőtt költözött új és nagyobb helyre a Marczibányi Téri Művelődési Központtól a MOM Park mellé. Bár az érintettek kezdetben aggódtak, hogy a helyszínváltozás elriasztja a törzsközönséget, a piac ismertsége továbbra is fokozatosan nő – mondta el lapunknak Bauer Lea, a Biokontroll Kht. munkatársa.

A bio-piacokon a pékárutól kezdve a hús-és tejterméken át a zöldség-gyümölcsig gyakorlatilag bármi megtalálható, ami egy „konvencionális” piacon. Viszont mivel törzsvásárlói közönségük egyelőre kicsi, hetente csak egyszer kerülnek megrendezésre.

A mindenre ráaggatott varázsszó

Napjainkban igen divatos lett a bio elnevezés; úgy tűnik, hogy tulajdonképpen a vasalódeszkától, a paradicsomon át a lökhárítóig bármilyen termékre felaggatható a bűvös szócska. Viszont kevesen tudják, hogy valójában mit is takar ez a kifejezés, vagyis, hogy élelmiszerek esetében bio minősítést csak a két hazai minősítő szervezet (Biokontroll Kht., Hungária Ökogarancia Kft.) által ellenőrzött termék kaphat.

A hazai és külföldi tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a tudatos biotermék vásárlók elsősorban egészségügyi szempontból, vagyis szermaradvány-mentesség miatt döntenek a biotermék mellet, így a vevők nagy részét többek között a kismamák adják. Másik motivációs tényező a GMO-mentesség, ami szintén az egészséges táplálkozással függ össze, ugyanakkor a vevők nem utolsó sorban a termékek ízletesebb voltára is hivatkoznak. Az adott termék előállítása során érvényesülő környezetvédelmi szempont a fogyasztóknál csak utolsó helyre szorul.

Riasztó a magas ár

Annak ellenére, hogy a hazai kereslet bővül, mégis igen lassú tendenciáról beszélhetünk, ami a szakértők szerint a vásárlók árérzékenységével magyarázható. Nálunk ugyanis a biotermékek átlagosan kétszer annyiba kerülnek, mint a „hagyományos” termékek, ami európai viszonylatban is kiemelkedő, ugyanis Németországban, vagy Ausztriában az árkülönbség „csak” mintegy másfélszeres.

A biotermékek esetében a vevő részéről egyfajta bizalomra is szükség van, ami leginkább a személyes kapcsolatokkal alapozható meg, Ezért számos biogazdaság látogatókat is fogad a területén, ahol lehetőség nyílik megtekinteni, hol és hogyan készül a következő heti „kosárbavaló”.

A környező országokban nagyobb a biotermesztés aránya

Az elmúlt években fokozatosan (évente mintegy tíz százalékkal) nőtt a bio-termesztésbe vont területek aránya. A tavalyi évben azonban visszaesés volt megfigyelhető, mivel több (elsősorban) nagytermelő áttért a nagyobb támogatottságú, úgynevezett integrált gazdálkodásra – mondta Bauer Lea. Míg 2000-ben kevesebb, mint 50 ezer hektáron folyt biogazdálkodás, 2005-ben már 120 ezer hektárt vontak be az ökológiai termesztésbe, ami viszont kevesebb a 2004. évi 128 ezer hektárnál.

A 2004. és 2005. között végzett nemzetközi Channel program keretében 15 európai ország területén vizsgálták az ökológiai gazdálkodás helyzetét. A felmérés szerint Magyarországon jóval kisebb a bio-termelésbe vont terület aránya a teljes mezőgazdasági területéhez viszonyítva, mint a környező országokban. Míg nálunk 2004-ben a mezőgazdasági terület közel 2 százalékán folyt ökológiai gazdálkodás, Szlovéniában ez az arány 4 százalék, Csehországban 6 százalék, a példaértékűnek számító Ausztriában, pedig 13 százalék volt.

A hazai bio-termelésbe vont területek nagy része (közel fele-fele arányban) pedig legelő és szántó (búza, kukorica, napraforgó). Ezzel szemben a kertészeti ágazat (zöldség, gyümölcs) – az európaihoz viszonyítva – igen kis arányban, kevesebb, mint 3 százalékban van jelen. Ez utóbbinak a növelése fontos lenne a piacszerzés, értékesítés szempontjából – hangzott el a szerdai Channel program eredményeit bemutató konferencián.

Ősi piramis vagy természetes képződmény Indonézia hegye?

Ősi piramis vagy természetes képződmény Indonézia hegye?

Komoly szakmai vitát váltott ki egy idén ősszel megjelent tanulmány.

Ősi kincseket adott vissza Svájc Egyiptomnak

Ősi kincseket adott vissza Svájc Egyiptomnak

A tárgyakat két büntetőügy keretében kobozták el.

Ötezer éves gátakat fedeztek fel

Ötezer éves gátakat fedeztek fel

Új felfedezések árulkodnak a kínai civilizáció előfutáráról, a Liangcsu-kultúráról.

Ősi halotti maszkokat találtak Peruban

Ősi halotti maszkokat találtak Peruban

A szakértők több mint 70 bebugyolált holttestet fedeztek fel egy, a wari kultúrához köthető lelőhelyen.

Nakasendo – zarándokút Tokió és Kiotó közt

Nakasendo – zarándokút Tokió és Kiotó közt

Japánba a legtöbb turista az épített örökség miatt látogat: végigjárják a nagyvárosok legszebb templomait és kertjeit, de egy túra ritkán fér bele az egy-kéthetes látogatásba. Pedig az ország számos gyönyörű zarándokutat kínál, mint például a Wakayama prefektúrában található Kumano Kodo vagy Nagano környékén a Nakasendo. Egy korábbi utamon az előzőbe kóstoltam bele, idén pedig az utóbbin túráztam pár napot.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket