Natália, Valéria, Filótea2021. december 09., csütörtök
Kultúra

Piramis a keresztény templom alatt

National Geographic Magyarország

A Mexikóváros közelében lévő, egyik legismertebb latin-amerikai keresztény központ alatt, régészek ókori piramisok maradványaira bukkantak. A Kr.u. 5. században épült piramisok feltárása az egymásra épülő kultúrák miatt nehézkes.

Mexikóvárostól alig harminc kilométerre kétségkívül a keresztény és a korai latin-amerikai civilizáció legérdekesebb helye található. Iztapalapa város lakói a teotichuacán kultúra egyik legrégebbi emléke mellett, igen büszkék, a miden év húsvétján milliókat vonzó ünnepségükre is. Az egyik leghíresebb latin-amerikai keresztény zarándokhelyre, amely Krisztus halálára és feltámadására emlékeztet, az amerikai kontinens minden tájáról érkeznek hívők. Az ünnepség központi elemeként, a hegyoldalban felállított keresztekhez zarándokolva egy kiválasztott művész segítségével megelevenítik Krisztus szenvedéseit.

Piramis az 5. századból

1833 óta minden évben újból eljátsszák Krisztus utolsó útját és keresztre feszítését. Iztapalapa lakói a 19. század elején egy pestisjárványtól való megmenekülésükért hálából kezdték el megszervezni ezt az ünnepséget. A 20. század második felére azonban a megemlékezés kinőtte a település kereteit. Százezrek vándoroltak a Mexikóváros közelében található településre, hogy részt vegyenek az ünnepségeken.

Egy régészcsoport felfedezése szerint azonban Iztapalapa lakói nemcsak keresztény ünnepükre lehetnek büszkék immár: Jesus Sanchez, a régészcsoport vezetője az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a keresztény zarándokhegyen álló templom alatt pre-hispán kultúra nyomaira bukkantak. Méghozzá nem is akármilyen nyomokra: egy hatalmas piramis maradványait tárták fel nemrégiben a helyszínen. A piramist valamikor a Kr.u. 5. században építhették, és az egyik legnagyobb piramisnak számított akkoriban a maga 150 méteres széles alapzatával.

Átmenetileg visszatemetik

A régészek a húsvéti ünnepségek idejére, mindenképpen visszatemetik a most feltárt romokat, mivel attól tartanak, hogy a hatalmas tömeg akaratlanul is kárt tenne a frissen feltárt építményben. A kultúrák ilyen találkozása ugyanakkor nem meglepő Latin-Amerikában: a spanyol hódítók nem ritkán, szándékosan a korábbi kultuszhelyek fölé emelték katolikus templomaikat, részben ezzel is kényszerítve a helyi lakosságot a keresztény hitre való áttérésre. A korábbi ellentéteket persze ma már feloldották: Sanchez szerint mindkét kultúra a mai latin-amerikai kultúra szerves részét képezi, a helyiek mindkettőre büszkék.

Az Iztapalapa település közelében felfedezett piramis fölé ráadásul minden valószínűség szerint csak véletlenül került keresztény templom. Mindkét kultúra egymástól függetlenül találta előnyösnek a domboldalba felépített szent helyet. A pre-hispán teotichuacán civilizáció valamikor Kr.u. 800 körül halhatott ki, örökébe a maja és azték kultúrák léptek, amelyek minden bizonnyal sokat tanultak az előző kultúrától.

Hatalmas város bukkan elő

A piramis egyik jellegzetessége, hogy nem a sík völgyben épült, hanem tulajdonképpen egy domboldalból vájták ki. A piramis körüli város hatalmasnak számított a maga idejében, hiszen egyes becslések szerint London 1500-as évekbeli kiterjedését is elérhette a maga 30 négyzetkilométerével és 125 ezer fős lakosságával. A város gyors hanyatlásának okát már eddig is sokan kutatták, de a válasz egyelőre várat magára.

Egyesek szerint a toltékok fosztották ki, és égették fel valamikor Kr.u. 8. század elején, ám a legújabb leletek arra utalnak, hogy csak a társadalmi elit házait égették fel, a szegénynegyedek tulajdonképpen épen maradtak. Ez utóbbi arra utalna, hogy valamilyen belső lázadás okozta végül a kultúra vesztét, de pontos bizonyíték erre sincsen. A mostani feltárások Sanchez reményei szerint abban is segítségünkre lehetnek, hogy megtudjuk, mi is történt valójában Kr.u. 800 körül.

Hozzászólások

Újabb római érméket találtak Lengyelországban

Újabb római érméket találtak Lengyelországban

Egyre bővül az a kincs, amelynek első darabjait 2016-ban találták meg.

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

A francia szakértők a középső kőkor és az újkőkor idejéből származó maradványokat fedeztek fel.

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Az ókori város egyes építészeti és művészeti alkotásainak helyreállításához modern technológia készül.

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket