Bertold, Marietta2025. február 11., kedd
Kultúra

Csernobil magyar szemmel

National Geographic Magyarország

Pripjaty kiürítése után néhány hónappal az erőműtől 50 kilométernyire keletre megkezdődött egy új város, Szlavutics építése. Házait, középületeit, infrastruktúráját az akkor még létező Szovjetunió tagköztársaságai ajándékozták a visszaköltözőknek, és az újonnan odatelepülőknek. Ma a városnak húszezernél több lakosa van, többségükben fiatalok. Lakóinak számottevő része ifjú koránál fogva csak hallomásból ismeri a nem is olyan régi múlt tragédiáját.

A Magyar Nukleáris Társaság és annak fiatal szakcsoportja elhatározta, hogy két évtizeddel a csernobili katasztrófa után megvizsgálja az erőmű és környéke valós helyzetét, és rögzíti az ott látható és mérhető tényeket – elsősorban a mai sugárzási viszonyokat. Huszonnyolc nagynevű tudós és fiatal szakember, valamint egy kéttagú tévés stáb 2005. május végén indult útnak.

Családtagjaikat természetesen nagyon érdekelte, hogy mekkora veszélynek van kitéve, aki manapság Csernobilba utazik. Az expedíció vezetője, Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója mindenkit megnyugtatott: „Az út során gondosan ellenőrizzük a résztvevők külső és belső dózisterhelését.” Ezért minden résztvevő egy film- és termolumineszcens dozimétert tartalmazó vászontokot hordott a nyakában.

A csernobili Lenin Atomerőmű körüli 30 kilométer sugarú kör az első biztonsági zóna határa. Ezen – a megfelelő igazolások birtokában – könnyű átjutni. A buszt azonban – a magyar sofőrök megkönnyebbülésére – Szlavuticsban kellett hagyniuk, ugyanis az út további szakszán a „zónából” érkezett helyi jármű szállította tovább az utasokat. A második, az erőműtől 10 kilométernyire húzódó határt is gond nélkül átlépték; ott azonban „kifelé” jövet a busznak már át kellett esnie egy ellenőrző mérésen.

Még nem épült tároló a kiégett fűtőanyagnak

Első állomásuk a már véglegesen leállított 1-es blokk volt. Mindenkivel aláírattak egy nyilatkozatot, miszerint saját felelősségére lépi át a küszöböt. Az erőmű a „nyugati” szemnek lesújtó látványt nyújtott.

Bár a 2-es, az 1-es és a 3-as blokkot 1991-ben, 1997-ben és 2000-ben leállították, az utolsó hasadóanyag-töltetek máig az 1. és 3. reaktorokban találhatóak. Ugyanis a kiégett üzemanyagnak még nem épült kellő befogadóképességű tároló. Ezért a reaktorok hűtése és bizonyos biztonsági rendszerek máig üzemelnek, a blokkokban és a vezénylőkben ma is ott vannak a szakemberek.

Bár az említett biztonsági funkciókat nem okvetlenül érinti, mégis kellemetlen látványt nyújtanak a hanyagság jelei: a reaktoroperátorok dohányoznak, a vezénylőpulton „Ne kapcsold be, emberek dolgoznak!” feliratú táblácskákkal „védik” a kapcsolókat. A hajdan mind a négy elkészült blokkot kiszolgáló turbinacsarnokban ma a szarkofág fala választja le a 4-es blokkhoz tartozó berendezéseket.

A látvány riasztó: oszlás, korrózió, a falakról mállik a festék, szanaszét víztócsák. Aszódi Attila nem ok nélkül jegyezte meg: „A lepusztulást látva megnyugtató, hogy az erőmű épen maradt blokkjait is leállították már.”

Ennél is lehangolóbb a robbanás óta lakatlan Pripjaty település látványa. Ezzel szemben Csernobil (ukrán nevén:Csornobil) ma is élő település, a szennyezettség nem lépi túl a megengedett mértéket. Egy, a környéken található roncstelep szintén nem szívderítő látvány az arra járó számára, ugyanis ott a baleset utáni mentésben, illetve a szarkofág elkészítésekor alkalmazott több ezernyi munkagépből, helikopterből, teherautóból, katonai járműből, autóbuszból a legszennyezettebbeket agyaggödrökbe temették. A kevésbé szennyezetteket azonban csak szögesdrót kerítés és néhány őr vigyázza. Ez a védelem aligha riasztotta el a fosztogatókat. Olyan teherautók és katonai járművek sorakoznak ott, amelyekből eltulajdonították a motorokat, nyilván „külső” felhasználásra.

A Vörös Erdő

A kutatócsoport tagjai különös érdeklődéssel várták a Vörös Erdővel való találkozást. A katasztrófa után az erőműhöz közeli és a szél irányába eső területen hullott ki a legtöbb radioaktivitás – a talajba keveredett radioaktív szennyezés formájában itt van az elpusztult reaktor anyagának számottevő része. A roppant sugárzástól elpusztult fenyők megvörösödtek – ezek a fák adtak új nevet az erdőnek. A balesetet követő napokban egyetlen órányi itt-tartózkodás alatt halálos dózis érte volna az embert.

A szennyezett terület radioaktivitása azóta csökkent, de bizonyos pontokon még most is ötszázszor akkora, mint Budapesten. Ettől a meghökkentőnek tűnő számtól nem kell túlzottan megijedni, aki ma – mondjuk – két órát tölt az erdőben, nem kap nagyobb sugárterhelést, mint amekkora például egyetlen fogröntgenezéskor éri.

Megfelelő védőöltözetben és a sugárvédelmi szabályok betartásával – ahogyan azt a kutatócsoport is tette – dolgozni is lehet az immár valószínűleg mindig Vörös Erdőnek nevezett területen. A katasztrófa után messziről szállított friss földet terítettek a szennyezett talajra, ezzel is csökkentve az időközben újraéledt élővilág, valamint az itt dolgozó emberek sugárterhelését. A kutatócsoportnak a helyi kutatók méréseivel összecsengő adatai szerint – noha a táplálékláncban még ma is számottevő mennyiségű radioizotóp mozog – sem az emlősökben, sem a madarakban, sem a rovarokban nincsenek a sugárzásnak tulajdonítható rendellenességek.

A dózisterhelés az erőmű közelében ma már akkora, mint itthon

A sugárvédelmi szakemberek megnyugtató adatokkal szolgáltak: e legszennyezettebb területtől már néhány kilométernyire a nálunk is megszokott nagyságú dózist mérték a műszerek. Senkinek sem kell tehát attól félnie, hogy a katasztrófa utáni sugárzás káros hatással lenne Magyarországra. Ehhez tudni kell, hogy a természetes, azaz Csernobiltól függetlenül meglévő háttérsugárzás évenként 2, 4 millisieverttel terheli honfitársainkat (sievertben mérik a radioaktív sugárzás által emberi szövetben okozott dózisterhelést, a millisievert ennek ezredrésze).

A katasztrófa utáni első évben a talajról, a levegőből és az elfogyasztott élelmiszerekből átlagosan 0, 5 millisievert dózis érte a magyar állampolgárokat. A sugárzás az évek múlásával viszonylag gyorsan csökkent, így a Magyarországon 1986-ban születetteket az évi 2, 4 millisievert „természetes” dózison kívül életük folyamán összesen 1 millisievert terhelés éri.

A sugárzás idővel – a folyamatos vizsgálatok számára az atomerőmű közelében kijelölt, későbbi beavatkozásoktól mentes akkreditált területen is – elviselhető mértékűre csökkent. A magyar kutatók ezen a területen szerezték be a legértékesebbnek tartott kincseiket: talaj-, növény- és állati eredetű mintákat. Surányi Gergely geofizikus szerint a különben tragikus robbanásnak tudományos szempontból pozitívan értékelhető hatása is volt: „A radioaktív szennyezés afféle nyomjelzőként beépült a talajba, és ezzel segíti a különféle üledékesedési folyamatok, talajmozgások vizsgálatát.”

A minták gyűjtése mellett a tudósok a helyszínen is végeztek gamma-spektrometriai méréseket. „Ez az in-situ gamma spektrometria abban különbözik a laboratóriumitól, hogy nem veszünk mintát a környezetből és visszük be a laboratóriumba, hanem a laboratóriumi eszközeinket hozzuk ki a természetbe, és a területen mérjük meg az egész környezetet, mint egyetlen mintát” – magyarázza Zombori Péter.

„Új világot építünk”

Pripjaty kiürítése után néhány hónappal az erőműtől 50 kilométernyire keletre megkezdődött egy új város, Szlavutics építése. Házait, középületeit, infrastruktúráját az akkor még létező Szovjetunió tagköztársaságai ajándékozták a visszaköltözőknek, és az újonnan odatelepülőknek. Itt működik a Nemzetközi Csernobil Központ.

Ma a városnak húszezernél több lakosa van, többségükben fiatalok. Szlavutics ma lakóit tekintve is Ukrajna legfiatalabb városa. Szlavuticsban béke, nyugalom honol. Lakóinak számottevő része ifjú koránál fogva csak hallomásból ismeri a nem is olyan régi múlt tragédiáját.

Felejteni, persze, nem lehet. Emlékmű tiszteleg a legelső halottak előtt: alacsony kőfalon fekete márványtáblák. Beléjük vésve harminc portré: idősek, fiatalok, férfiak és nők. Mellettük két óriásplakátnyi – a szocreál művészet stílusában fogant – emlékfal. Az egyiken védőöltözetes férfiak láthatók a romok fölött, a másik főszereplője egy feltételezett új erőmű fehér köpenyes gázmaszkos operátora. Az elsőn oroszul és angolul is: „A múlt porából és hamujából”, a másodikon az „Új világot építünk” felirat díszeleg.

Hozzászólások

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Magyar szakértők részvételével zajlott átfogó vizsgálat.

Feltárás kezdődik a szegedi Dóm téren

Feltárás kezdődik a szegedi Dóm téren

A téren korábban még nem végeztek átfogó feltárást.

Avar kori családfákat tártak fel

Avar kori családfákat tártak fel

A kutatók két ausztriai lelőhely maradványait elemezték.

1900 éves bírósági ügyet tártak fel

1900 éves bírósági ügyet tártak fel

Az Izraelben felfedezett tekercs két korabeli adócsalóról és hamisítóról szól.

1200 éve feláldozott terhes nőre bukkantak

1200 éve feláldozott terhes nőre bukkantak

A fiatalon elhunyt nő sírja több szempontból is igen érdekes.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket