Bepillantás a hús tömegtermelésének rejtelmeibe

Napjainkban igen sok szó esik az állatkísérletek és a szaporodó házi kedvencek kapcsán az állatok jogairól, az állatokkal való „humánus bánásmódról”, viszont annál kevesebb a naponta tányérunkra kerülő húsról. Honnan és hogyan kerül elénk a finom falat, vagy ha pechünk van, a „mócsing”?

Danielle Nierenberg, a washingtoni Worldwatch Institut napokban magyarul is megjelent ’A világ helyzete 2006’ című kiadványban rövid (nem éppen étvágygerjesztő, de mindenesetre tanulságos) bepillantást nyújt a hús-tömegtermelés rejtelmeibe, az állattenyésztés történetébe. Alább az ő írásából szemezgetünk.

Negyedmilliárd tonna hús évente

Becslések szerint a világ húsfogyasztása 2004-ben közel 260 millió tonna volt, ami az egy évvel korábbihoz képest is két százalékos növekedést jelentett, az ötvenes évek mennyiségének pedig ötszöröse. Ez a növekedési ütem jelenleg leginkább a harmadik világbeli országok növekvő fogyasztásának tulajdonítható, ugyanis ott a hetvenes évekhez viszonyítva háromszor olyan gyorsan nő a húsfogyasztás, mint az ipari országokban. Ennek ellenére, míg az előbbiekben az egy főre jutó évi húsfogyasztás átlaga 30, addig a fejlett országokban ez 80 kilogramm körül van. A prognózisok szerint viszont 2020-ra a harmadik világban már 36, a fejlett országokban, pedig kilencven kilóra nő a fejenkénti húsfogyasztás. Ezt a hatalmas szükségletet nagyüzemi húsgyártással próbálják kielégíteni.

Bár a fogalom országonként, régiónként igen eltérő, abban megegyezik, hogy az ilyen körülmények között tenyésztett állatok többnyire természetes fénytől, levegőtől elzártan, összezsúfolva élnek. „Az ipari rendszerek a világ baromfitermékeinek 74, sertéshús termékeinek 50, marhahús termelésének 43 százalékát állítják elő”, – írja Nierenberg -, „miközben kiszorítják az őshonos fajokat előtérbe helyező, és az állatokat inkább természetes élettérben tartó kisebb léptékű gazdaságokat.”

Veszélyes munkakörülmények

A húsfeldolgozás az Egyesült Államokban az egyik legveszélyesebb munkakörnek számít. „A többnyire bevándorlókat foglalkoztató szektorban a hideg, csúszós, mocskos körülmények között a munkásoknak akár napi 12 órát is kell dolgozniuk, ráadásul igen alacsony bérért. A „szétszerelő vonalon” dolgozó munkások sebesülési aránya – kezdve a taglózóktól, akik eszméletlenre ütik az állatokat, a bontókig, hasítókig, akik felvágják és darabolják a húst – háromszor akkora, mint egy átlagos amerikai gyári dolgozóé. A veszélyes munkakörülmények között elvesztett végtagok és kézsérülések miatt a dolgozók nem kérnek kárpótlást, illetve nem is jelentik be, mivel többnyire illegális bevándorlókról van szó, így a tényleges adatokról is csak becslések vannak ” – áll a Worldwatch tanulmányában.

A harmadik világ országaiban lévő húsgyárakban talán még rosszabb a helyzet, mivel ott a környezetvédelmi- és egészségügyi előírások még inkább hiányoznak. A munkásokat gyakran nem is képzik ki arra, hogyan lehetne „humánusabb” módon elkábítani az állatokat, ugyanis a vértől csúszós padlókon nehéz egyből eltalálni az állatot, ezzel tovább nyújtják azok szenvedését és növelik saját veszélyeztetettségüket. A munkások kizsákmányolása olyan módon is visszaüt, hogy ők gyakran az állatokon élik ki elégedetlenségüket, és felgyülemlett indulataikat – derült ki egy, az Emberek és Állatok Etikus Kezeléséért (PETA) nevű szervezet tanulmányából.

A zsúfoltság fizikai és mentális problémát idéz elő az állatoknál

Az iparszerű állattelepeken összezsúfolt állatok testi és viselkedésbeli problémával küzdenek. Többek között a borjakat már néhány napos korukban elválasztják anyjuktól, majd kis, szűk ketrecbe zárják, ahol nem tudnak megfelelően mozogni, lefeküdni, illetve más állatokkal érintkezni. Mivel korán elszakadnak anyjuktól, nem szophatnak, ami neurotikus viselkedést vált ki az állatokból, ezért gyakran a rácsaikat szopják, vagy rágják. Nincs jobb dolguk a brojler csirkéknek sem, aki egész életüket zsúfolt ketrecekben, rácson kapaszkodva töltik, így a lábuk egy idő után deformálódik a helytelen tartás miatt.

Az amerikai iparszerű állattenyésztésben elsősorban gabonát (kukoricát, szóját, antibiotikumot és hormont tartalmazó tápanyagot) adnak az állatoknak, ezzel elősegítve a gyors növekedést. A szarvasmarháknál a borjak alig másfél év alatt negyven kilóról, több mint ötszáz kilóra híznak.

A vágóhidakon tovább folytatódik az állatok kálváriája, ugyanis vágás előtt számos stressz éri őket, többek között azáltal, hogy túl meredek lejtőn hajtják fel őket, illetve látják, ahogy a társaikat levágják, érzik a vér szagát, ez pedig növeli a veszélyérzetüket. „Kutatások azt mutatják, hogy amennyiben az állatok levágás előtt stresszes állapotba kerülnek, izmaikból felszívódik a glikogén és csökken a tejsav szintje, ami a húst porhanyóssá tenné, és jó színt adna neki, nem beszélve a tenyésztő telepeken és a vágóhidakon okozott sérülésekről. A rossz bánásmód becslések szerint, mintegy hatvan-hetven dollár veszteséget okoz állatonként” – állítja a tanulmány szerzője.

A nagyüzemi állattartás környezetszennyező volta is komoly kérdést vet fel, ugyanis a nagy mennyiségben keletkező hígtrágya veszélyes hulladéknak számít. Ugyanakkor ezen telepek és vágóhidak vízigénye szintén jelenetős, ami számos területen, a termelés jövőbeni növekedésével komoly gondot okozhat egyrészt a vízkitermelés, valamint a keletkező szennyvíz kezelése szempontjából. Az Egyesült Államokban a nagyüzemi állattartás és húsfeldolgozás évente mintegy hatszáz millió tonna hulladékot termel. Becslések szerint a világon keletkező ilyen jellegű hulladéknak csak alig felét forgatják vissza a természetes körfolyamatba, talajerő utánpótlóként vagy energiaként.

Pozitív lépések

Az elmúlt években viszont már történtek olyan irányú lépések, amelyek bár igen lassan, de a humánusabb állattartás felé mozdítják el a folyamatokat. „2005-ben az Állategészségügyi Világszervezet 167 tagországa olyan önkéntesen vállalható humánusabb szabványokat dolgozott ki az állatok szállítására és vágására vonatkozólag, amely szerint többek között pihentetni kell az állatokat vágás előtt, valamint megfelelően gyors bénító technológiát kell alkalmazni.”

Ugyanakkor a fejlett országokban, a fogyasztók körében is egyre nagyobb kereslet mutatkozik a biogazdaságokból, organikus gazdaságokból származó hús- és egyéb állati termékek iránt, ahol a kisléptékű gazdaságok keretében „humánusabb” körülményeket tudnak biztosítani az állatoknak.

Worldwatch Institut A Worldwatch Institute (Világfigyelő Intézet) minden évben megjelenteti a Föld környezeti állapotáról szóló jelentését. Az idei kiadvány India és Kína rohamos gazdasági növekedésének környezetvédelmi és társadalmi vonatkozására helyezi a hangsúlyt. A tanulmány magyar nyelven a Föld Napja Alapítvány gondozásában, április 22-én, a Föld Napján jelenik meg.