Elképesztően hiányosak az amerikai fiatalok földrajzi ismeretei

Egy nemrégiben végzett felmérés szerint az egyesült államokbeli, 18 és 24 év közötti fiatalok jelentős része nem tud tájékozódni a világtérképen, valamint igen hiányosak földrajzi ismereteik saját hazájukról is.
Aggasztó hiányosságokra mutatott rá egy nemrégiben végzett felmérés, amely az amerikai fiatalok általános földrajzi ismereteit próbálta feltárni. A felmérés egyik feladataként például Irak bejelölése a térképen igen nehéz feladatnak bizonyult annak ellenére, hogy a 2003 óta tartó háború miatt az ország neve napi gyakorisággal szerepel a médiában. A kérdőívet kitöltők 63 százaléka nem tudta pontosan elhelyezni a térképen az arab országot. Mintegy hetven százalék pedig nem találta meg Iránt illetve Izraelt. Minden tíz megkérdezettből kilenc nem találta Afganisztánt Ázsia térképén, a megkérdezettek fele pedig nem tudta, hogy Szudán afrikai ország.
A két évvel ezelőtti délkelet-ázsiai cunami képei még elevenen élnek a tévénézőkben, újságolvasókban, mégis a megkérdezettek háromnegyede nem tudta megmutatni Indonéziát a térképen.
A társadalomföldrajzzal kapcsolatos kérdésnél, többek között az iránt érdeklődtek a kérdőív összeállítói, hogy melyik Indonézia vezető vallása. A válaszadók háromnegyede nem az iszlámot választotta, holott Indonéziában él a világ legnagyobb muzulmán közössége.
„Úgy tűnik, hogy az amerikai fiatalok nem sok érdeklődést mutatnak az országukon kívüli világ iránt” – summázta az eredményeket David Rutherford, a washingtoni National Geographic Society földrajz oktatásért felelős szakértője. A National Geographic Society megrendelésére készült felmérést a Roper Public Affairs végezte 2005. decembere és 2006. januárja között. A kutatás során 510 interjút készítettek.
„Az eredmények aggasztóak”, – tette hozzá Douglas Richardson, a washingtoni Amerikai Geográfusok Egyesületének vezetője – , „hiszen a földrajztudás nélkülözhetetlen a mai gyors, globalizálódó világban. A jövőben meg kell erősíteni földrajzi alapismeretek átadását a középiskolai oktatásban.”
A 2002. évi felmérés eredményei is nagy hiányosságokat tártak már fel. A kutatást négy éve szintén a 18-24 éves korosztály körében végezték, és az USA-n kívül Kanadában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Japánban, Mexikóban, Svédországban és Nagy-Britanniában is. Akkor az amerikai fiatalok a mexikóiakat megelőzve az utolsó előtti helyen végezte.
Hiányzik a térképolvasási készség
Érdekesség, hogy az eredmények Amerika földrajzára vonatkozólag is lehangolóak. A megkérdezettek fele nem találta meg New York államot, a harmaduk nem lelte Louisiana államot, és a fiatalok fele nem tudta helyesen elhelyezni a Mississippi folyót az USA térképén, holott ez a térség a 2005. évi hurrikán pusztítása miatt szintén sokáig reflektorfényben volt.
Sokaknál maga a térképolvasási készség is hiányzik: amikor a megkérdezettek azt a feladatot kapták, hogy egy adott térségből a közelgő hurrikán elől északnyugati irányába ki kell telepíteniük a lakosságot, csak kétharmaduk tudta merre van északnyugat.
A megkérdezett fiatalok körében minden tízből csak kevesebb, mint három vélte úgy, hogy feltétlenül tudnia kellene, hogy a hírekben hallott országok hol találhatók, és csak tizennégy százalékuk vallotta, hogy fontos az idegen nyelv ismerete. A fenti eredményeket igazolja, hogy a megkérdezettek csak kevesebb, mint egyötödének van otthon világtérképe.
Mekkora az Egyesült Államok lakossága?
A saját országukról való ismeretek hiányosságára utal, hogy a válaszadók harminc százaléka az Egyesült Államok lakosságát 1-2 milliárdra becsülte, holott a jelenlegi statisztikai adatok szerint kevesebb, mint 300 millió. Csaknem 75 százalékuk úgy tudja, hogy az angol a legelterjedtebb anyanyelvként beszélt nyelv a világban.
„Egy olyan országban, mint az Egyesült Államok, ahol a mindennapi döntéseknek (térben és időben) messzemenő hatásai vannak, a holnap vezetői számára a földrajzi ismeretek elengedhetetlenek” – mondta Rutherford.
Pozitív jelenség viszont, hogy az elmúlt években az egyetemeken jelentősen megnőtt a földrajz szakokra jelentkezők száma. A népszerűség leginkább azzal magyarázható, hogy a számítástechnika erősen behatolt erre a tudományterületre, gondoljunk csak a földrajzi információs rendszerre (GIS) vagy a globális helymeghatározó rendszerre (GPS).
A 2002. évi felméréshez képest szintén pozitív fejlemény, hogy 11 százalékról 27 százalékra nőtt a híreket interneten nézők aránya; és a mostani felmérés kimutatta, hogy az internethasználók körében nagyobb arányban voltak helyes válaszadók. Hasonlóan jobb tájékozottsággal rendelkeznek azok, akik már jártak külföldön, vagy beszélnek valamilyen idegen nyelvet.