Vilma, Ünige, Csaba2020. december 05., szombat
Kultúra

Öt év után ítélet a ciánperben

National Geographic Magyarország

Az öt éve húzódó ciánperben a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletet hirdetve kimondta, hogy a nagybányai aranybányát működtető Transgold SA-t terheli felelősség a tiszai ciánkatasztrófáért.

Császár P. Emőke bíró az ügyben részítéletet is hozott, miszerint a jelenleg felszámolási eljárás alatt álló cég biztonsági intézkedéseket köteles végrehajtani az üzemnél. Ian Hudrea, a Transgold SA korábbi elnöke elmondta, hogy a közbenső ítélet ellen fellebbeznek, a biztonsági ítéletet pedig annak műszaki alkalmazhatatlansága miatt nem hajtják végre. Szecskay András, a felperes magyar állam jogi képviselője sikerként értékelte, hogy eddig a bíróság a magyar kereseti kérelmet maradéktalanul teljesítette.

Az ügyvéd ugyanakkor sérelmezte azt, hogy a román fél szerinte továbbra is húzza az időt, és akadályozza az eljárás menetét. Utalt arra, hogy a Transgold SA vasárnap éjféli hatállyal megszüntette magyarországi ügyvédje megbízását, ezzel lassítva az ügymenetet. A román fordítás és egyéb adminisztrációk miatt nem a belföldön szokásos 3 nap, hanem hónapok alatt veheti majd át a cég az ítéletet.

Szecskay András jelezte, hogy a ciánper “félideje” a hétfői határozatok jogerőre emelkedésével jöhet majd el, ehhez a fellebbezés esetén a Fővárosi Ítélőtábla megerősítésére van szükség. Ezt követően indulhat el a jogvita a magyar keresetben 28, 5 milliárd forintos kártérítés összegszerűségéről. Ami már biztosan a román céget terheli, az az eddigi 5, 5 millió forintos perköltség.

A magyar ügyvéd aggályosnak tartja a kilátásokat a kártérítés kikényszeríthetőségét illetően, amennyiben a Transgold SA jogerős végítéletet megelőzően jogutód nélkül megszűnik. A korábban fizetésképtelensége miatt Romániában felszámolási eljárást kezdeményező cég 52 százalékban a már megszűnt kanadai Esmeralda tulajdona, 48 százalékban pedig közvetetten a román államé. Szecskay András megjegyezte, hogy a per sikere nem csak a kártérítés kikényszerítésétől függ, hanem a környezetbiztonság szavatolásán is. Emlékeztetett arra, hogy az FB tavalyi ideiglenes intézkedésével a még mindig veszélyes üzem kapacitását 15 százalékosra korlátozta, ezzel a kockázatokat is csökkentve.

A hétfői részítéletben felsorolt szükséges intézkedések tovább fokozzák a biztonságot Nagybányán, illetve a Tisza magyarországi szakaszán, így a per már eddig is részben sikeresnek mondható – fűzte hozzá az ügyvéd. Az előírt intézkedések között töltésmagasítás, az ellenőrzések sűrítése és a zagytározók méretének maximalizálása szerepel.

Ian Hudrea egyoldalúnak nevezte a bíró döntéseit. Nehezményezte, hogy bizonyítékaik egy részét a tárgyalások során nem tudták bemutatni. Továbbra is fenntartotta véleményét, hogy a 2000-ben a zagytározóban bekövetkezett gátszakadásért, illetve környezetszennyezésért a szélsőséges időjárás a felelős. A tárgyaláson csődgondnoki minőségben résztvevő egykori cégvezető hozzátette, hogy cégük ma is megfelel minden román műszaki előírásnak.

Császár P. Emőke jelezte, hogy valóban szélsőséges volt az időjárás akkoriban, de nem “kirívóan szélsőséges”. A bíró a biztonság kapcsán azt mondta, hogy a cég műszakilag valóban eleget tesz a román törvényeknek, de ez nem akadálya annak, hogy a magyar bíróság intézkedéseket írjon elő.

Ian Hudrea a hétfői tárgyaláson felvetette azt is, hogy az FB függessze fel a pert a cég ellen, ugyanis ennek és más perek szükségessége a máramarosi bíróság felszámolási eljárásából egyenesen következik a két ország között érvényes jogsegély-egyezmény alapján. A bíró nem adott helyt Ian Hudrea kérelmének, mondván, hogy vagyonjogi kérdésekre nem vonatkozik az egyezmény.

Hozzászólások

A füst okozhatta a neandervölgyi ember bukását?

A füst okozhatta a neandervölgyi ember bukását?

Egy korábbi vizsgálat alapján a neandervölgyiek eltűnéséhez az is nagyban hozzájárult, hogy nem tolerálták jól a füstben lévő mérgeket.

Miről árulkodnak az őskori Vénuszok?

Miről árulkodnak az őskori Vénuszok?

A szakértőket régóta foglalkoztatják az őskori művészet lenyűgöző alkotásai, az úgynevezett Vénusz-szobrok, melyek mintegy 30 ezer éve jelentek meg.

Mekkora is lehetett Góliát?

Mekkora is lehetett Góliát?

A Dávid ellen küzdő, az Ószövetségből ismert filiszteus férfi a leírások alapján igazi óriás volt.

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményei

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményei

A Vezúv törmelékei közel két évezreden át védték a freskókat, felszínre kerülve azonban ugyanezen anyagok károsítják az alkotásokat.

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Az emberiség történetében kulcsfontosságú volt, hogy a kvázi egyenlőség alapú vadászó-gyűjtögető csoportokból kialakuljanak az első centralizált közösségek, a folyamattal kapcsolatban azonban rengeteg a kérdés.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket