A Német Lovagrend vesszőfutása

A harmadik kereszteshadjárat idején, 1190-ben Akkon városában megalakult a Német Lovagrend. A vidéket azonban hamar ott hagyták, mert a templomosok és a johanniták elnyomták a német lovagrendieket. Ezt követően a németek az Európába való költözés mellett döntöttek.

A Német Lovagrend 1211-ben II. András magyar király meghívására Erdély délkelet részén, a Barcaságban telepedett le. A németek hatalmi túlkapásai miatt azonban András 1225-ben „kiköltöztette” a lovagrendieket, akik a Baltikum irányába vonultak, és ott teremtették meg nemcsak a rend, hanem az államuk alapjait is.

A lovagrend katonai céllal létrejött szervezet volt, ezért erős saját hadsereggel rendelkezett, aminek a későbbi évszázadokban nagy hasznát vette. A Német Lovagrend a 13-14. század folyamán két egymással nem érintkező területtel bíró államot hozott létre. Kelet-Pomeránia, Kurland, Poroszország és Livónia szolgált a Német Lovagrend államának területi alapjául.

Az élethossziglanra megválasztott nagymester (magister generalis, hochmeister) irányította államnak a 15-16. században azonban folyamatos külpolitikai konfliktusokkal kellett szembenéznie. Hol a lengyelek, hol a litvánok, hol pedig az oroszok jelentettek komoly veszélyt a lovagrendiek számára.

Livónia nagymestere, Gotthard von Kettler Livóniát, mint a lovagrendi állam egyik legfontosabb területét védelmi szempontoktól vezérelve 1561-ben leadta, aminek az lett a következménye, hogy azután a Német Lovagrend állama nagyjából csak a csonka Kelet- Poroszország területére korlátozódott.

Gotthard von Kettlert a livóniai Német Lovagrend utolsó nagymesterét pedig 1561-ben az önállósult Kurland hercegévé választották meg. A főleg litvánok által lakott hercegség életét haláláig, azaz 1587. május 17-ig igazgatta. Halála után utódai tovább folytatták az uralkodást.