Ferenc, Olívia2021. december 03., péntek
Kultúra

Száz éve nem látott szárazság fenyegeti Angliát

National Geographic Magyarország

Száz éve nem látott szárazság fenyegeti Anglia egyes részeit, s emiatt vízfogyasztási korlátozásokat kell bevezetni - közölte kedden a brit kormány.

Az eső áztatta angol tájról kialakult közkeletű kép ellenére Dél-Angliában kevesebb az egy főre jutó víztartalék, mint Szudán egyes részein – figyelmeztetett egy kormányzati intézmény. A környezetvédelmi hivatal szerint reális esélye van, hogy az idén nyáron az embereknek sorba kell állniuk az utcákon az ideiglenes közkutaknál.

Dél-Anglia egyes tájain kiszáradt pázsitot, üres úszómedencéket lehet majd látni, miután a kormány engedélyt adott már legalább egy vízműnek a nem létfontosságú vízhasználat korlátozására. Ilyen utoljára 11 évvel ezelőtt történt Angliában.

A víztározók szintje lehet, hogy nőtt, de a folyóvizek és a talajvíz szintje aggasztóan alacsony. Előreláthatólag az utóbbi száz év legsúlyosabb aszályával nézünk szembe – jelentette ki Ian Parson környezetvédelmi miniszter.

A Sutton és Kelet-Surrey Vízmű május 17-től kapott kivételes vízkorlátozási engedélyt, s bejelentette, hogy május 27-től bevezeti a locsolási tilalmat például a golfpályákon, a közparkokban, valamint az úszómedencék feltöltését a magánházak kertjében.

A kisvállalkozók azzal is számolnak, hogy több ezer ablaktisztító, autómosó és virágkertészet is bajba kerül. 195 ezer tagot számláló szövetségük azt kérte, hogy a vízművek akadályozza meg a szivárgásokat ahelyett, hogy a kisvállalkozások érdekeit sértő intézkedéseket hoznak.

Tony Blair miniszterelnök szóvivője kedden felszólította az országot ellátó 23 vízművet, hogy tegyen meg mindent a víztakarékosság érdekében. A mérnökkamara szerint az iparágba kevés tőkét fektettek be azóta, hogy a nyolcvanas évek végén privatizálták a szektort.

Hozzászólások

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Az áldozatként bemutatott tárgyakat a templom papjai dobták ki.

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

La Chapelle-aux-Saints öreg férfiúja 50 ezer éve halt meg.

Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

Úgy tűnik, a nyughelyekbe a bronzkori elit temetkezet.

Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

Megérkezett a Range Rover ötödik generációja, amely több mint 50 évnyi innovációból építkezve páratlan kifinomultságával, utolérhetetlen menet- és terepképességeivel, valamint lélegzetelállítóan modern stílusával mutat példát versenytársainak.

Több száz éves múmiát találtak Peruban

Több száz éves múmiát találtak Peruban

A 25-30 éves férfi közössége fontos tagja lehetett.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket