Évi 59 milliárd euróba kerül az EU-nak az elhízás

Az elhízás okozta betegségek évente 59 milliárd euróval terhelik meg az EU tagországainak egészségügyi költségvetését. Áttételesen, azaz a közvetett gazdasági hatások - elveszett munkanapok, korai nyugdíjazás - költségei pedig 118-236 milliárd euróra rúgnak az Európai Bizottság számításai szerint. Eközben a másik "közellenség", a dohányzás költségeit 130 milliárd euróra teszik a szakemberek.
Az 59 milliárd euró háromszorosa például Bulgária hazai össztermékének, s meghaladja az EU közös mezőgazdasági politikájának megvalósítására szolgáló 43 milliárd eurós költségvetést. A bizottság becslése szerint az elhízással összefüggő egészségügyi költségek az EU összes egészségügyi kiadásának átlagosan 7%-át teszik ki.
Az unió állampolgárainak 25-43 százaléka túlsúlyos, az Egyesült Államokban ez az arány 28-39 százalék. Ugyanakkor a világ két leggyorsabban fejlődő országában, Kínában és Indiában mindössze 6 százalék. Magyarország nagyjából a középmezőnyben foglal helyet, Lettországgal, Litvániával, Csehországgal, Szlovákiával, Portugáliával és Finnországgal egy csoportban. Az elhízottak aránya ezekben az országokban 14 százalék körüli.
..