Helsinki, az éhhalálra ítélt város

1550. június 12-én I. Gusztáv svéd uralkodó Rauma, Porvoo, Ulvila, Tammisaari települések lakosainak megparancsolta, hogy otthonaikat elhagyva a Vantaa folyó mentén egy új települést hozzanak létre. Ez lett Helsinki. Az oroszokkal rossz viszonyban álló svéd uralkodó Tallinnal szemben egy konkurrens kikötőt akart létrehozni.

Hosszú évtizedeken át azonban Helsinki nem volt egyéb, mint a betegségek és a nyomor centruma. Lakosainak a mérhetetlen szegénység gyakori éhínséget idézett elő, és még a kórság sem kímélte őket. A várost nem pont a Balti-tenger partjára telepítették, ezért nem tudott a nemzetközi kereskedelmi véráramba bekapcsolódni.

A falucska életében némi változás csak az 1640-es években állt be. Amikor is Per Brahe svéd helytartó – mások szerint Krisztina svéd királynő – délebbre, a tengerhez közelebb költöztette Helsinkit. Az életkörülmények valamelyest javultak, de a továbbra sem vált belőle megbecsült település.

Helsinki stratégiai fontosságára és frekventáltságára az 1700-as években az orosz-svéd háború idején figyeltek fel. Ekkor épült az „északi Gibraltár”- ként emlegetett soumenlinnai erődítmény is, ami a finnek és a külföldiek körében a népszerű látványosságok közé tartozik.

1809-től kezdve Helsinki, az egész országgal egyetemben orosz fennhatóság alá került. A vidék szuverenitását ugyan elvesztette, cserébe viszont a fejlett Szentpétervár mintájára jelentős infrastrukturális fejlődésen ment keresztül.

Az évszázadokon át hányattatott sorsú Helsinki a térségben nagy nehezen megszerzett pozícióját a 20. században is megtartotta. 1917-ben a független Finnország fővárosa lett. Helsinki központi fekvésével és a mintegy 600 ezer lakosával napjainkban is Suomi legfontosabb városa.