Biogáz erőművet tervez Tét
Biogáz erőmű tervezésére 60 millió forintot nyert az Európai Unió Interreg programja keretében a Győr-Moson-Sopron megyei Tét. A kisváros önkormányzata 10 százalék saját forrást adott az uniós pénzhez.
A létesítmény elektromos áramot termel majd, a tervezésre közbeszerzési pályázatot írnak ki. A polgármester közlése szerint a projekt egyik célja, hogy biztos piacot nyújtson a megélhetési gondokkal bajlódó mezőgazdasági termelőknek. A Tét környéki földek termőképessége alacsony, így a mezőgazdaságban tevékenykedők jobban járnak, ha alapanyagot termelnek a biogáz erőmű számára.
Biogáz előállítására alkalmas a hígtrágya is, így a beruházás révén megoldódna a helyi sertéstelep hígtrágya elhelyezési problémája is. Az eljárás környezetbarát ártalmatlanítást jelent, mivel a hulladékok feldolgozása zárt rendszerben zajlik, így az üzemet szagmentesített levegő hagyja el. A biogáz elégetése során gőz is keletkezik, így a megtermelt hőenergiát akár uszodai célokra vagy a kertészet is hasznosíthatná.
Az energiatermelés után megmaradó biotrágyával pedig javítani lehetne a föld termőképességét. A biogáz erőmű létesítése az előzetes becslések szerint 300 millió forintba kerül. A település a kivitelezésre is szeretne uniós forrást pályázni. Az Európai Unió a biológiai hulladékok ártalmatlanítását támogatja, mivel biogáz hasznosítással az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkenthető.
..