A janicsárok, a szultán hű katonái

1826. június 16-án II. Mahmud török szultán csapatai leverték a janicsárok lázadását. Az elsősorban szerb, albán, magyar, görög keresztény fiatal fiúkból verbuvált janicsárság több száz éven keresztül szolgálta az Oszmán Birodalmat.
1362-ben I. Murad török szultán a Balkánon foglyul ejtett keresztény fiatalokból álló janicsárságot szervezett. A 7-14 év közötti fiúkat török családoknál vagy konstantinápolyi, drinápolyi, gallipolii táborokban képezték tökéletes muszlimmá. A kemény bánásmód hatására a fiúk elsajátították a muzulmán vallást, a török nyelvet és szokásaikat, így identitásukat elfeledve a szultán fanatizált szolgáivá váltak.
A család nélkül felnőtt fiúk fanatizált katonákként szolgáltak. Szulejmán uralkodásáig kötelező nőtlenségben kellett élniük. A 16. századtól azonban engedélyezték számukra a szabad házasságkötést, valószínűleg azért, mert a vezetés rájött arra, hogy a janicsárgyermekekből kiváló janicsárokat lehet képezni.
A török gyalogságban szolgáló janicsárok a legerősebb részét képezték a hadseregnek. A janicsárok kikezdhetetlen falával megütközni szinte egyenlő volt a halállal. Ezt a baklövést követte el I. Ulászló magyar király is Várnánál, amikor a magyar csapatokat nekivezette a janicsárfalnak.
A török birodalomért küzdő janicsárok azonban sem anyagi, sem pedig erkölcsi elismerésben nem részesültek, ezért többször lázadással próbáltak helyzetükön javítani. Az utolsó janicsárlázadásra 1826-ban került sor, amikor híre ment, hogy a szultán új hadsereget akar szervezni.
Az 1826. június 14-én kitört felkelést két nappal később, június 16-án II. Mahmud török szultán csapatai Isztambulban leverték. A felkelők közül sokakat kivégeztek vagy száműztek, vagyonukat elkobozták.