Indonéziában rendkívül elterjedt a madárinfluenza

Indonéziában a madárinfluenza sokkal elterjedtebb a házi szárnyasok között, mint azt eddig gondolták, és még tovább súlyosbodhat, ha nem hoznak sürgős intézkedéseket - vélekedett Jakartában az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) egyik szakértője.
Jeff Mariner beszámolt arról, hogy Jáva szigetének 12 megyéjében január és május között a FAO stábja 78 fertőzésgócot talált, ami azt jelenti, hogy körülbelül minden tizedik gazdaság fertőzött volt. A szakértő hozzátette, hogy ezek a számok csak a területnek mintegy harmadára vonatkoznak, mivel emberhiány miatt nem tudtak több felmérést készíteni.
A FAO szakemberképző-programját ki akarják terjeszteni Bali és Szumátra szigetére is. Mariner azonban figyelmeztetett: a vírus tovább terjedhet, ha Indonézia nem koordinálja a helyi hatóságok munkáját a betegség megfékezésére. Jelenleg ugyanis a fertőzés-gyanús szárnyasok kiirtását és az oltásokat csak hellyel-közzel alkalmazzák, és a járvány kitörését csak akkor jelentik, ha már emberi fertőzés is bekövetkezett.
..