Gellért, Gerda, Mercédesz2021. szeptember 24., péntek
Kultúra

Új Leonardo Da Vinci kép került elő

National Geographic Magyarország

Az 1970-es évek óta egy olaszországi gyűjtő tulajdonában áll az a bizarr öregasszonyfejet ábrázoló grafika, amelyről most megállapították, hogy Leonardo Da Vinci műve.

Giancarlo Ligabue velencei gyáros a tulajdonosa annak a kisméretű, 6×10 centiméteres rajznak, amelyről most állapították meg, hogy Leonardo Da Vinci műve. Az alig 6×10 centiméteres rajz öregasszonyfejet ábrázol profilból. A vonások karikatúra-szerűek, a tekintet gyűlölködő és az egésszel kontrasztban áll a fejtetőre biggyesztett virág.

A gyűjtő harminc évvel ezelőtt egy velencei antikváriusnál vásárolta a „Leonardo-hangulatú” művet. Bár a képen szerepelt Leonardo neve, a műkereskedő azt mondta Ligabue-nak, ne ringassa magát illúziókba.

Egy évvel ezelőtt a gyűjtő elhatározta, hogy katalógust készíttet kincseiből. Gyűjteményében többek között szerepelnek Tiepolo-, Piranesi- és Canaletto-rajzok is. Ekkor határozta el, hogy a Leonardo-hangulatú rajzot megvizsgáltatja egy szakértővel. A gyáros Paolo Spezzani nemzetközi hírnevű szakértőt kérte fel a munkára, aki különleges szűrőkkel infravörös felvételeket készített a rajzról. A szűrők segítségével sikerült feltárni a látható kép alatt lévő rétegeket.

Az Öregasszonyfej (Testa di Vecchia) valószínűleg olyan ezüst heggyel készített skicc, amelyet a művész később tollal és tintával kihúzott. A szakértő szerint a rajz kétséget kizáróan Leonardo Da Vinci műve. A fotó azt is kimutatta, hogy talán a XVIII. században beavatkozások történtek rajta, szokás volt ugyanis abban az időben, hogy a gyűjtők tollal újra kihúzták a túl gyengén látszó vonalakat vagy kiegészítettek néhány részletet. Mivel Leonardo rajzai már akkor ereklyéknek számítottak, annak érdekében tették ezt, hogy műveit megőrizzék az utókornak.

A rajzon ezek a kiigazítások a fül feletti és alatti vonalakat érintik, míg megmaradt a festő eredeti tollvonása a frizurán, a virágon, a tekinteten, a kutyára emlékeztető profilon, amely egyébként más rajzain is meglátható.

A grafikát természetesen újabb eredetiség vizsgálatoknak is alávetik. Carlo Pedretti, az amerikai Kalifornia Egyetem Leonardo Tanulmányok Központjának igazgatója például már jelezte, hogy feltűnő a rajzon, hogy egy része jobb kézzel készült, miközben Leonardo balkezes volt. Az utolsó vacsorát restauráló milánói Pietro Marani viszont úgy véli, hogy a jobb kezes részek időben később kerültek a rajzra.

Amennyiben a parányi kép valóban Leonardo műve, értéke elérheti a 4 millió eurót.

Hozzászólások

A túl kapzsi ipar okozhatta az ókori város bukását

A túl kapzsi ipar okozhatta az ókori város bukását

Az egykori karthágói Zita a pun háborúk után római fennhatóság alá került, a fejlődés azonban elhozta a város hanyatlását.

A vértanú bencés szerzetes haláláról legendák élnek

A vértanú bencés szerzetes haláláról legendák élnek

Haláláról legenda mesél, az időpontja valószínűleg augusztus 29-e, Szent Gellért ünnepnapja azonban szeptember 24.

Kolostor, amely a bolgár történelem egyik szimbóluma

Kolostor, amely a bolgár történelem egyik szimbóluma

A Rilai kolostor nem véletlenül vált szent hellyé, ahová a helyiek életükben legalább egyszer elzarándokolnak.

107 éves a világ legidősebb egypetéjű ikerpárja

107 éves a világ legidősebb egypetéjű ikerpárja

A japán testvérek 1913-ban születtek.

Egy vaskori törzsfőnök kincsére bukkanhattak

Egy vaskori törzsfőnök kincsére bukkanhattak

A leletegyüttes gazdagsága arról árulkodik, hogy egy előkelő személytől származik.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket