A Globe színház leégése

1613. június 29-én a londoni Globe színház a VIII. Henrik darabban eldördülő ágyúlövésnek köszönhetően kigyulladt. Az épület a náddal bevont tető miatt pillanatok alatt a tűz martalékává vált. A színházat a következő év júliusára hozták rendbe.
1599-ben Londonban, a Temze-folyó jobb partján található Bankside városrészben épült fel a híres Globe színház. A harminc méter átmérőjű, 3 emeletes körcsarnokot a „Lord Chamberlain’s Men” elnevezésű színészgárda építette, amelynek William Shakespeare is a tagja volt. A színház gyakorlatilag egy részvénytársaságként üzemelt, amelyben a Burbage testvérek 50 százalékot birtokoltak, Shakespeare, John Heminges, Will Kempre, Philips és Pope tulajdonában pedig 10 százalék volt.
Az egy pennys belépődíjjal működő színház 3000 néző befogadására volt alkalmas. Míg a gazdagabbak az emeleteken foglaltak helyet, addig a szegények általában a belső udvarban, közvetlenül a színpad előtt ültek le. Shakespeare drámái, vígjátékai, valamint Richard Burbage alakításai hatalmas elismerést és anyagi sikert hoztak a színház számára.
1613. június 29-én azonban leégett a Globe. A VIII. Henrik darabban eldördülő ágyúlövésnek köszönhetően a tetőszerkezet kigyulladt. Az épület a náddal bevont tető miatt pillanatok alatt a tűz martalékává vált. A színházat a következő év júliusára hozták rendbe és a helyreállítási munkák során a tető nád helyett már cseréptető borítást kapott.
Ezt követően a színház 28 éven át működött. 1642-ben a puritán kormányzat elrendelte a bezárását, majd két évvel később a lebontását. A színház helyére lakóházakat építettek, és az épület helye és jelentősége a feledés homályába merült. Csak 1989-ben, egy építkezés során találtak rá a Globe maradványaira.
Egy amerikai színész, Wanamaker a régészeti feltárást követően a Globe rekonstrukciója mellett döntött. Így nyitotta meg 1997-ben újra kapuit – természetesen nem az eredeti helyén – a „Shakespeare’ s Globe”, ami minden nyáron több premier-előadásnak is helyt ad.