A köpönyegforgató rendőrminiszter

Az 1759-ben, La Perellinben született Joseph Fouché 30 éven át volt meghatározó szereplője a francia politikának. A képmutatásáról és pálfordulásairól ismertté váló Fouché nemcsak a jakobinus diktatúra alatt, hanem a napóleoni érában, sőt a restauráció korában is magas pozíciókat töltött be.

1792-ben mint Loire-Atlantique megye képviselője ült a nemzeti konventben, ahol a „hegypárt” tagjaként, Robespierre táborához csatlakozva, XVI. Lajos halálát követelte. Azonban hiába küldött több ezer monarchistát a halálba és hiába volt hű szolgája a jakobinus-rendszernek, személyi konfliktusok miatt kizárták a Jakobinus-klubból. Ezt követően minden befolyását Robespierre megbuktatására fordította.

1795-ben a köpönyegforgató Fouché azon kevesek közé tartozott, aki a jakobinus diktatúra bukása után is meg tudta tartani politikai tekintélyét. 1799-ben rendőrminiszteri széket kapott, amelyet azonban 1802-ban elhagyni kényszerült: saját hatalmát túlértékelve ugyanis komoly konfliktusba keveredett Napóleonnal, aki válaszul azonnal menesztette.

A 2, 4 millió frankos „végkielégítéssel” távozó politikus azonban úgy tűnt, betölthetetlen űrt hagyott maga után, mert Napóleon 1804. július 10-én újból rendőrminiszterré nevezte ki. Fouché nemcsak egy jól működő rendőrséget állított fel, hanem kitűnő besúgóhálózatot is kiépített. Ennek köszönhetően szinte minden készülő merényletről, összeesküvésről, megmozdulásról tudomása volt, így már csírájában elfojthatta azokat.

1810-ben azonban Napóleon ismét megelégelte a nagyra törő Fouché ténykedését és ismét elbocsátotta hivatalából. A megalázott „rendőrfőnök” úgy próbált bosszút állni az elszenvedett sérelemért, hogy a minisztériumának minden fontos iratát eldugta, vagy elégette. Természetesen ezután Napóleon haragjától joggal félve Toszkánáig meg sem állt.

Fouché utánozhatatlan politikai alkalmazkodóképességét példázza, hogy a francia királyság helyreállításának időszakában is kapott rendőrminiszteri megbízatást, igaz csak rövid időre.