Divatot teremt az űrtechnológia

Az űrtechnológia a konyha után a gardróbba is behatolhat, és a teflonos edényeket és a kerámialapos tűzhelyeket követhetik az űrzakók és űrzoknik.
David Raitt, a párizsi székhelyű Európai Űrhivatal (ESA) egyik vezetője szerint az űrprogramok hihetetlen mértékben elősegítették a textilipari fejlesztéseket. Mint elmondta, mindegy, hogy melltartó, öltöny vagy motoros kabát, valamennyi ruhadarab jobb és használhatóbb lesz, hála a világűrre kifejlesztett hőre érzéketlen, könnyű anyagoknak.
A kozmoszban uralkodó rendkívüli viszonyok, a forróság, az extrém hideg, a vakító napfény és a súlytalanság miatt a kutatóknak új anyagokat kellett kifejleszteniük, s csak az ezekkel folytatott kísérletekre évi 400 millió eurót, kb. 110 milliárd forintot költ az ESA.
A kutatás egyik súlypontja az ellenállóképes és könnyű anyagok fejlesztése, hiszen minden kiló, amit az űrbe juttatnak, 10000 euróba kerül, mondta Raitt, aki szerint eredetileg nem tervezték, hogy az űrkutatás ilyen jellegű tapasztalatait is használják majd a földi gyakorlatban.
“Olyan anyagokat fejlesztettünk ki, amelyek százszor erősebbek az acélnál, de gyakorlatilag nincs súlyuk és kibírják az extrém hőmérsékleteket is” – idézi a Die Welt című német lap online kiadása a technológiatranszferért felelős vezetőt.
A legújabb kutatások alapján például egy olasz designer cég szeptemberben olyan motoros kabátot akar a piacra dobni, amely viselőjének könyökét és vállát különleges módon védi. Ezeken a helyeken egy gél van a kabátban, amely ütésre villámgyorsan megkeményedik és megvédi a motorost. A kabát várhatóan ezer euróba, vagyis mintegy 280 000 forintba kerül majd, és csak mérték után készítik.
..