Eltűnnek a giccses velencei gondolák
Dicstelen sors vár a giccshez vonzódó velencei gondolásokra: ha nem mondanak le hajójuk ízléstelen díszítgetésétől, elveszíthetik engedélyüket.
A városi hatóságok ennek jegyében részletes útmutatással látták el a gondolák tulajdonosait. Ebből megtudható, hogy Velence vízi útjain a jövőben kizárólag fekete színű hajókat tűrnek meg. Az utasok kényelmét kizárólag egyszínű, mégpedig sötét bőrülések szolgálhatják. Szigorúan tilos színes lámpafüzérekkel, foszforeszkáló rajzokkal, csicsás plüsspárnákkal és aranyozott szőnyegekkel ékesíteni a gondolákat.
Velencében vagyunk, nem pedig Las Vegasban – indokolja az intézkedéseket Roberto Luppi, a gondolások szövetségének elnöke. A XVI. századtól napjainkig a gondolák nem változtak, és csak az utóbbi időben öntött el mindent a giccsáradat.
A gondolások szövetsége arra is nyomatékkal megkérte a hajósokat, hogy munka közben mellőzzék a népszerű dalok éneklését. Ám amennyiben mégis nótára fakadna valamelyik gondolás, szorítkozzon hagyományos velencei zenére, s ne a Sole Miót énekelje, amely köztudottan nápolyi dal.
..