Ambrus, Ambrózia2021. december 07., kedd
Kultúra

Hatvan éves a forint

National Geographic Magyarország

Hatvan évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején került forgalomba a magyar forint, amely azóta megújult érmékkel és bankjegyekkel, de mind a mai napig fizetőeszközünk.

A XIII. századi firenzei aranypénz, a fiorino d’oro volt az első magyar aranypénz előképe, amelyet Károly Róbert vezetett be az 1320-as évek közepén. Ebből a névből született a magyar „forint” szó.

A magyar forintot ma hatvan éve, a gazdasági világválságot és egy világháborút „megélt” pengő hiperinflációja miatt vezették be. A pengő rendszer 1925-óta volt életben, előtte a korona szolgált fizetőeszközül. A bevezetéskor egy pengő 12500 koronával volt egyenértékű. A pengő inflálódása a harmincas évek második felében kezdődött. Az infláció következtében egyre nagyobb címletek kerültek forgalomba: 1946. májusában már 6 milliós és 12 milliós címletű bankjegyeket bocsátottak ki. A legnagyobb címlet az 1 milliárd B.-pengő volt, de ez már nem került forgalomba.

1946. augusztus elsejétől – a stabilizációs program részeként – a pengő helyett bevezették a forint rendszert. A névválasztást számos vita előzte meg. A váltópénz a pengőhöz és a koronához hasonlóan a filér lett. Az új pénz átszámítási kulcsa: 1 forint= 400 quadrillió vagyis 4*1029 pengő. 1946 decemberében még kevesebb mint egy milliárd értékű forint volt a pénzforgalomban. Az új pénz is aranyalapú volt: 1 forint 0, 07575 g színarannyal volt egymértékű. A dollárhoz viszonyított árfolyama pedig 11, 75 forint volt.

Míg eleinte csak a 10, 20 és 100 forintos címletek voltak, 1951-ben megjelent az 50 forintos címlet, majd 1970-ben az 500 forintos, 1983-ban pedig már az 1000 forintos is. 1949-ig a Kossuth-címer, 1957-ig a “Rákosi-címer”, utána 1990-ig a “Kádár-címer” volt bankjegyeinken.

1990-től már a köztársasági címerrel nyomtatott pénzek kerültek forgalomba, és mindjárt a rendszerváltás után, 1991-ben megjelent az 5000 forintos bankjegy. 1993-ban kezdődött meg az új érmesorozat kibocsátása. A hátoldalon Magyar Köztársaság körírat szerepel, benne pedig egy-egy hazai, védett növény és állatfaj, az 1, 10 és 100 forintosnál pedig a címer. A 2 forintos érmén a magyar kikerics, az 5 forintoson a nagykócsag, a 20 forintoson a magyar nőszirom, az 50 forintoson pedig a kerecsensólyom szerepel. Az érmék Kósa István és Bartos István tervei alapján készültek.

1997-től pedig új bankjegyek születtek: a 200, 500, 1000, 2000, 5000, 10000 és 2001-től az eddig legnagyobb címlet, a 20000 forintos. Valamennyi címlet modern nyomtatási eljárásokkal, számos biztonsági elem alkalmazásával (vízjel, biztonsági szál, jelzőrostok) készült. A több terv közül a magyar pénzkibocsátásban is jelentős szerepet betöltő államférfiakat bemutató sorozat valósult meg, Vagyóczky Károly grafikusművész tervei alapján. Az új bankjegyek hátoldalán a címoldalon ábrázolt személyekhez kapcsolódó történelmi színhelyek láthatók.

Forrás:
Magyar Nemzeti Bank

Hozzászólások

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Az áldozatként bemutatott tárgyakat a templom papjai dobták ki.

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

La Chapelle-aux-Saints öreg férfiúja 50 ezer éve halt meg.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket