A szivar térhódítása

1492. augusztus 3-án Kolumbusz Kristóf elindult első amerikai útjára. Az európai hajósok az út során érdekes dologra lettek figyelmesek: néhány dél-amerikai indián törzs szívása mellett gyakran szakrális rituálékon is felhasználta a dohányt, amely hitük szerint segítette az istenekkel való kapcsolatteremtést.

A 18. századtól a szivar egyre népszerűbb élvezeti cikké vált Észak-Amerikában, aztán pedig elterjedt Európában is. Az észak-amerikai kolóniákon, ahová az angol hajósok és katonák a 1700-as évek második felében vitték be a dohányárut, olyan sikert aratott, hogy rövid időn belül hatalmas dohányültetvényeket hoztak létre.

Európában a 19. században terjedt el szélesebb körben a szivar, és sokak meglepetésére nemcsak a férfiak, hanem nők is előszeretettel szívták. George Sand francia írónő is azon nők közé tartozott, aki az elítélő közvéleménnyel mit sem törődve, a nyilvánosság előtt is szivarozott.

Noha a 20. század elején megjelenő, olcsóbb árfekvésű cigaretta néhány évtizedre háttérbe szorította a szivarfogyasztást, az 1990-es évek óta újra reneszánszát éli. A Kubából, Dominikáról, Hondurasból, Nicaraguából és Brazíliából származó különböző hosszúságú, méretű és formájú szivarok a legmárkásabb dohányáruk közé tartoznak.

A divatos és napjainkban egyre inkább presztízsből szívott szivarral kapcsolatban azonban ne feledjük: sokkal inkább rombolja egészségünket, mint a cigaretta. Míg egy átlagos cigaretta 8-9 milligramm nikotint tartalmaz, addig a legtöbb szivar 100-200 milligrammot, és a füstje is komoly tüdőkárosítást okoz.