61 éve dobták le az atombombát Hirosimára
Valamennyi atomfegyver kivonását szorgalmazta vasárnap Hirosima polgármestere az első atomtámadás 61. évfordulóján.
Az atomfegyverek terjedése miatti aggodalmát hangoztatva Akiba Tadatosi polgármester kérte a japán kormányt, játsszon vezető szerepet az atomfegyverkészletek felszámolásáért kifejtett erőfeszítésekben. „Hatvanegy év telt el, amióta az atomrobbanás poklot teremtett a földön” – hangsúlyozta Abika a hirosimai Béke parkban, a bombatámadás helyszínén mondott beszédében.
„Egyre nő azonban azoknak az országoknak a száma, amelyek beleszerettek a gonoszba, és rabszolgái lettek az atomfegyvereknek. Az atomfegyverek egyetlen szerepe, hogy megsemmisítsék őket” – tette hozzá a polgármester.
Helyi idő szerint 8 óra 15 perckor megszólalt a harang, jelezve azt az időpontot, amikor az amerikai B-29-es bombázó, az Enola Gay 1945. augusztus 6-án ledobta Hirosimára az atombombát.
Mintegy 45 ezer túlélő, hirosimai lakosok, látogatók és a világ minden részéből érkezett hivatalos személyek egy perces némasággal emlékeztek meg az első atomtámadás áldozatairól. Becslések szerint 140 ezren haltak meg azonnal vagy néhány hónappal az atomtámadást követően. Három nappal később egy másik amerikai harci gép plutóniumbombát dobott Nagaszakira, ahol 80 ezer ember vesztette életét. A nagaszaki támadás évfordulójáról agusztus 9-én, szerdán emlékeznek meg.
„Japán, az egyetlen ország, amely atomtámadás áldozata volt, felelős azért, hogy elmondja tapasztalatát a nemzetközi közösségnek” – hangsúlyozta Koidzumi Dzsunicsiro kormányfő, és ígéretet tett arra, hogy ragaszkodik Japán békepárti alkotmányához és atomfegyvermentes politikájához.
A 45 perces ünnepségen felolvasott üzenetében, Kofi Annan ENSZ-főtitkár aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az atomfegyverek illetéktelen kezekbe kerülhetnek. „Az aggasztó lehetőségnek, hogy veszélyes nukleáris berendezés illetéktelenek kezébe juthat, élénkítenie kell a atomsorompó-rendszer megerősítését célzó erőfeszítéseket” – állt az üzenetben. Az idei évforduló egybeesik a iráni és az észak-koreai atomprogramokkal kapcsolatos aggodalmakkal.
..
Kapcsolódó cikkeink: