Emil ©koda halála
106 évvel ezelőtt, 1900. augusztus 8-án az ausztriai Amstettenben 61 éves korában elhunyt a cseh származású Emil ©koda, a ©koda autók névadója. Sírhelye a pilseni Szent Nikolasz temetőben található.
A pilseni születésű Emil ©koda ifjúkorában Németországban gépészmérnöknek tanult, majd 1866-ban Waldstein-Wartenberg gróf pilseni gyárában főgépészként helyezkedett el. Három évvel később ©koda az alkatrészgyártással foglalkozó kis gyárat megvásárolta és felfejlesztette. Üzemétől saját vasútvonalat építetett ki a Bécs-Chep vasúti fővonalhoz, és az Osztrák-Magyar Monarchia legjelentősebb fegyverbeszállítója lett. Ágyukat, lőszereket, géppuskákat termelt.
1899-ben ©koda összes különálló üzemét összevonta, és létrehozta a ©koda Holdingot. A több mint 35 ezer embert foglalkoztató gyár sikerét azonban nem sokáig élvezhette, mert 1900. augusztus 8-án az ausztriai Amstettenben 61 éves korában elhunyt.
A japán csatahajókhoz, a Szuezi-csatorna építéséhez és a Niagara-erőműhöz is alkatrészeket szállító ©koda Holding 1925-ben fuzionált a kezdetben csak bicikliket gyártó Laurin&Klement céggel. Noha a Laurin&Klement már korábban is próbálkozott autókkal, az igazi piaci áttörést a két cég együtt érte el. Közös autójuk a ©koda nevet kapta.
Az 1946-ban államosított gyár ©kodái a második világháború után a keleti blokk legnépszerűbb járművei közé tartoztak. A Mlada Boleslavban található ©koda Múzeumban az elmúlt évtizedek szinte összes veterán ©kodája megtekinthető. Az 1991 óta a Volkswagen-konszern tulajdonában lévő ©koda a mai napig sikeres a piacon.