Tányér a Titanicról
Egy galíciai férfi 25 év után fedezte fel, hogy a tányér, amelyből nap mint nap eszik, a Titanicról származik.
Toni Varela mindössze ötéves volt, amikor halász édesapja megajándékozta a hálójába akadt fehér tányérral, amelynek közepén piros-fehér zászlócska van. Nagy volt a meglepetése, amikor egy La Corunai kiállításon, amely a Titanicon talált tárgyakat mutatta be, megpillantotta tányérjának másait.
Miután a szakértő megvizsgálta, kiderült, hogy az övé is a hajó étkészletébe tartozott. Tanúskodott erről a márkanév, a cseh Pirkenhammer cégé, amely a Titanic tulajdonosának, a White Star Line-nak a megbízásából készítette a tányérokat – írta az El País című spanyol napilap.
A tányér volt az egyetlen tárgy, amelyet a szerencsétlenség helyszínén kívül eső zónában találtak. A galiciai halász hálójába úgy kerülhetett, hogy a Titanic útja kezdetén a La Manche csatornán haladt, ahol a galíciai hajók halásztak.
Mivel a harmadik osztály utasainak nem volt éttermük, a fedélzeten étkeztek, és talán volt olyan utas, aki lusta volt a tányért visszavinni a konyhába, inkább bedobta a tengerbe. A Titanic, kora legnagyobb és legfényűzőbb tengerjáró hajója, 1912. április 15-re virradóra süllyedt el az Atlanti-óceánon.
..