105 éve hunyt el a modern plakátművészet megalapítója

1885-ben, huszonegy évesen, anyagilag függetlenné válva műtermet bérelt a Montmartre-on. Nappal dolgozott és kiállításokra, esténként cirkuszba, kabaréba, mulatókba és bordélyba járt, ő volt a párizsi éjszakai élet „Monsieur Henri”-ja. Illusztrációival, grafikáival új formanyelvet teremtett, plakátjaival a modern plakátművészet egyik megalapozója lett.

Arisztokrata család sarjaként Albiban született 1864. november 24-én, szülei első unokatestvérek voltak. Apja, Alphonse de Toulouse-Lautrec hóbortos nagyúr, szenvedélyes madár-és állatbarát volt, de imádta a vadászatot is, ezen felül szeretett agyagot mintázni. Fia neveltetését az első években csendes, művelt anyja irányította. 1872-ben a család házat bérelt Párizsban, Henri itt kezdett el rajzolni és festeni. Kedvtelését helyeselték a szülei és nagybátyja, Charles gróf, aki maga is lelkes amatőr festő volt.

A gyermek Lautrec gyönge, természetellenesen törékeny csontú volt: tizennégy évesen elcsúszott a parkettán, és eltört az egyik combcsontja, egy évvel később pedig, amikor beleesett egy vizesárokba, eltört a másik is. A balesetek után évekig minden telet Nizzában töltött, s csak 18 évesen tért vissza Párizsba. Combcsontjai addigra megkeményedtek, de lába rövid maradt. Fiatalemberként egyébként is előnytelen külseje volt: duzzadt ajka körül fekete szakállt-bajuszt növesztett, vaskos orrán csíptetőt viselt, ehhez járult még, hogy úgy tűnt, mintha a normális felsőtesthez egy törpe lábai tartoznának.

Szülei tudomásul vették, hogy a művészetet választja hivatásul, anyja műtermet rendezett be neki a párizsi lakásban. Lautrec 1882-ben Léon Bonnet iskolájában, annak bezárása után pedig Fernand Cormonnál tanult. Portréit, rajzait elsősorban szüleinek adta, akik gondosan megőrizték őket. Korai festményein egyértelmű a japán fametszetek hatása, de hatottak rá az impresszionisták is, legfőképp Degas, akiért rajongott.

1885-ben, huszonegy évesen, anyagilag függetlenné válva műtermet bérelt a Montmartre-on. Nappal dolgozott és kiállításokra, esténként cirkuszba, kabaréba, mulatókba és bordélyba járt, ő volt a párizsi éjszakai élet „Monsieur Henri”-ja.

Először Aristide Bruant zeneszerző-énekes, a Mirlition kabaré tulajdonosa bízta meg azzal, hogy készítsen illusztrációkat dalszövegeihez, a képeknek pedig a kabaréban állandó kiállítóhelyet biztosított. Lautrec újfajta, eredeti eszközökkel ragadta meg a figurák mozgását: annyira szabadon kezelte a vonalakat és a színeket, hogy az már önmagában a mozgás érzetét keltette (Táncjelenet az Élysée Montmartre-ban, 1886; A Fernando-cirkusz műlovarnője, 1888).

Ugyanilyen eredetiek voltak a plakátjai. Az elsőt 1891-ben készítette „Moulin Rouge – La Goulue” címmel, ezen La Goulue, a mulató híres kánkán-táncosnője látható, aki számos további alkotásának is modellje volt. Képein a figurák lelki alkatát is bemutatta, ehhez az ideális kifejezőeszközt a litográfiában találta meg. 1892-től kezdve 300-nál több ilyen grafikát készített, ezek közé tartozott a 16 darabból álló sorozat Yvette Gilbert énekes-táncosnőről (1894), valamint az Elles (Ők, 1896) című sorozat 11 képe egy nyilvánosház életéről.

Nem az eszmény, hanem az igazság ábrázolására törekedett, s ezt a lényeg megragadásával, néhány kurta ecsetvonással érte el. Ekkor volt pályája csúcsán: első egyszemélyes tárlatát rendezte a Goupil-képtárban, dolgozott különféle képeslapokba, kottatáblákat tervezett, színházi díszleteket festett.

Sokat utazgatott: végigbarangolta Franciaországot, járt Spanyolországban, Portugáliában, londoni útján lerajzolta Oscar Wilde-ot. Érdeklődött a körülötte levő világ iránt, élvezte az életet, s bár nem volt gazdag, annyi pénze azért volt, hogy anyagi biztonságát nem fenyegette veszély. Kivételesen élénk szelleme és szerencsés természete révén még azt a terhet is el tudta viselni, amelyet nyomoréksága és előnytelen külseje rótt rá.

Az Elles című litográfia-sorozat megjelenése után aztán testi-lelki állapota romlani kezdett, egyre többet ivott és egyre kevesebbet dolgozott, azt is rendszertelenül. Állandó kelléke, sétapálcája nyelét úgy alakíttatta ki, hogy elférjen benne egy 39 centiméteres italos flakon, amit használt is. Vérbaja és alkoholizmusa 1899 elején mentális összeroppanáshoz vezetett, három hónapig kezelték a Neuilly-sur-Seine-i idegszanatórium zárt osztályán.

Miután egészségesnek nyilvánították, képes volt arra, hogy több mint egy évig ne igyon, barátait is csak egy pohár tejre hívta meg. 1901-ben azonban újra az alkoholhoz fordult. Lábait paralízis támadta meg, ő maga is tisztában volt vele, hogy közel a vég. Három hónappal 37. születésnapja előtt, 1901. szeptember 9-én halt meg, a Toulouse-Lautrec család malroméi birtokán.

Életéről Moulin Rouge címmel 1952-ben amerikai film készült, ebben José Ferrer, Toulouse-Lautrec alakítója végig a térdén közlekedett, hogy minél hitelesebben ábrázolja a művész alakját.
..