Béla, Adalbert2021. április 23., péntek
Kultúra

Egy fájdalmas haláltusa krónikája

National Geographic Magyarország

1961. szeptember 18-án a svéd származású 47 éves ENSZ főtitkár, Dag Hammarskjöld és küldöttsége halálos kimenetelű repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett a zambiai Ndolában. Az Albertina nevű gép roncsait a repülőtértől mintegy 14 kilométernyire fekvő erdőben találták meg.

Az 1953 áprilisában ENSZ főtitkárává választott svéd diplomatának, Dag Hammerskjöldnek 1960-ban – a közel-keleti gondok mellett – az afrikai térségben is komoly problémákkal kellett megküzdenie. Az őslakos afrikaiak és a gyarmattartó belgák között kirobbanó kongói válság egyre nagyobb méreteket öltött, és a kialakult helyzetet csak tovább súlyosbította a kongói polgáháború kitörése. A világszervezet minden eszközével igyekezett a rengeteg áldozatot követelő véres indulatokat lecsillapítani és a térség konfliktusait megoldani.

A kongói Kinshasában tartózkodó főtitkár 1961. szeptember 17-én úgy döntött, hogy az Albertina nevű DC-6B fedélzetén a zambiai Ndolába repül. Az utazás legfőbb célja az volt, hogy a Kongón belül, Katanga elszakadásáért fanatikusan küzdő Csombéval találkozzon és – az európai hatalmak elképzeléseinek megfelelő módon – pozitív irányba terelje szakadár politikáját.

A Csombe-Hammerskjöld találkozó azonban sohasem jött létre: 1961. szeptember 18-án a 47 éves ENSZ főtitkár és küldöttsége halálos kimenetelű repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett a zambiai Ndolában. A repülőgép roncsait a reptértől mintegy 14 kilométernyire fekvő erdőben találták meg.

A gép hiába oldotta ki kerekeit és készült a leszállásra, a repülőtér felett elhaladva, egy erdőrészt letarolva a fák között landolt. A hat fős személyzet és a nyolc tagú küldöttség életét vesztette. Tizenkét embert a gépben szénné égve találtak meg, egy biztonsági tisztet és Hammerskjöldöt pedig a szabadban. A főtitkár belső sérülései következtében halt meg és a szakértők a keze között talált fűcsomóból arra következtettek, hogy fájdalmas haláltusán mehetett keresztül.

Az Afrikában békemissziót folytató és ott halálos balesetet szenvedő Dag Hammarskjöld 1961 őszén becsületes és áldozatos munkája elismeréseképpen posztumusz Nobel-békedíjban részesült.

Hozzászólások

Így ünnepelték győzelmüket a vaskori harcosok

Így ünnepelték győzelmüket a vaskori harcosok

Több népcsoport, köztük a kelták is, a megszerzett fegyverek eldeformálásával fejezték ki győzelmüket.

Római amfiteátrumra bukkantak Törökországban

Római amfiteátrumra bukkantak Törökországban

A hatalmas arénában gladiátorok és állatok küzdhettek 15-20 ezer néző előtt.

Jelky András, az „ötödfél világrész” kalandora

Jelky András, az „ötödfél világrész” kalandora

A magyar Robinsonnak is nevezett kalandor ezen a napon, 1738. április 20-án született, legalábbis a bajai plébánia anyakönyve szerint.

A Szuezi-csatorna és magyar vonatkozásai

A Szuezi-csatorna és magyar vonatkozásai

2021. március 23-án hajnalban a japán tulajdonú, csaknem 400 m hosszú, 265 875 tonna vízkiszorítású EVEGR GIVEN – a világ 13 legnagyobb konténerszállító hajójának egyike – elzárta a 313 m széles Szuezi-csatornát, amelyen csak március 29-én indulhatott meg újra a forgalom.

Kozmikus nagyítót fotózott a Hubble

Kozmikus nagyítót fotózott a Hubble

A képen távoli galaxisok eltorzult fényei láthatóak.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket