Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Kultúra

Rendőri kíséret a diákoknak

National Geographic Magyarország

1957. szeptember 25-én az amerikai Arkansasbeli Little Rockban kilenc fekete bőrű diák a fehérek által látogatott Central középiskolában kezdte meg tanulmányait. Az őket fenyegető atrocitások miatt az iskoláig rendőri - és katonai kíséretet biztosítottak számukra.

Az Amerikai Egyesült Államokban, a 19. században hiába történt meg a rabszolga-felszabadítás, a fekete bőrű lakosság helyzete semmiben sem változott. A társadalom perifériáján élőknek esélyük sem volt a jobb életre. Fehérektől elzárt, külön lakónegyedeket jelöltek ki számukra, legtöbbször csak a feketék számára biztosított közlekedési eszközökön utazhattak, és a feketéknek fenntartott iskolákba járhattak.

Az 1950-es években, a faji megkülönböztetés időszakában, az amerikai kormányzat a feketék iskoláztatásával kapcsolatban döntő lépésre szánta el magát: az oktatási szférában kísérletet tett az afroamerikai tanulók integrálására. Annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság már 1955-ben alkotmányellenesnek minősítette a fekete tanulók elkülönítését a fehérektől, a koedukációt szorgalmazó jogerős ítélet bevezetése csak 1957-ben történt meg.

1957. szeptember 25-én az amerikai Arkansasbeli Little Rockban történelmi eseményre került sor: kilenc fekete bőrű diák a fehérek által látogatott Central középiskolában kezdte meg tanulmányait. Az integráció első tényleges lépései azonban életveszélyesek voltak, ezért az amerikai elnök a fekete diákok védelmére – az őket érhető atrocitások elkerülése végett – rendőri és katonai kíséretet rendelt el.

A kilenc diák közül az egyik, az akkor 15 esztendős Elisabeth Eckford a következőképpen emlékszik arra a bizonyos napra: „Felszálltam a buszra, hogy iskolába menjek, de nem számítottam arra, hogy egy dühödten őrjöngő tömeg céltáblájává válok.” Az összesereglett fehérek nem akarták a feketéket beengedni az iskolába, a rettegő kilenc tanuló csak a fegyveres szervek segítségével tudott bejutni az épületbe.

Természetesen a városka fehér lakossága nem nézte tétlenül a faji megkülönböztetés megszüntetésére irányuló kormányzati törekvést és szavazást elrendelve, 7561 emberrel szemben 129470 követelte az afroamerikaiak eltávolítását a „fehér” középiskolából. Noha a little rocki eset progresszív volt, és a kilenc fiatal hőssé vált, a rasszizmus felszámolásáért küzdő polgárjogi mozgalom csak az 1960-as években tudott újabb eredményeket elérni.

Hozzászólások

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

1820. október 20-án született Kazinczy Lajos honvédezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúja.

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Az elmúlt hetekben sorra azonosítják a lezárt koporsókat az ókori nekropolisz temetkezési aknáiban.

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Ceruzahegyből farag korabeli figurákat Ebrahim Belal, egyiptomi képzőművész.

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Régészeti bizonyítékok árulkodnak arról, hogy miként kapcsolódtak ki Közép-Ázsia lakosai 3000 éve.

Miért váltsunk téli abroncsra?

Miért váltsunk téli abroncsra?

Ismét nyakunkon a közlekedés szempontjából legkevésbé kedvelt évszak, a tél. Ilyenkor nem csak az ablakmosó folyadékot kell télire cserélnünk, hanem az abroncsainkat is célszerű a téli útviszonyokra optimalizált téli gumikra váltani.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket