A legmegrendítőbb pillanatok

1849. október 6-án Pesten kivégezték Batthyány Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre századost, Aradon pedig a 13 honvédtábornokot. A tábornokok közül néhányat agyon lőttek, míg mások a bitófán végezték.
„Mindazok a katonatisztek, hivatalnokok, országgyűlési képviselők, és főrendek, akik 1848. október 3-a után szerepet vállaltak az eseményekben, továbbá a Honvédelmi Bizottmány tagjai és a kormánybiztosok, haladéktalanul jelentkezzenek a haditörvényszék előtt…”- hangzott Haynau rendelkezése.
„Két és fél ezer ember töltött rettegésben heteket, sőt hónapokat, míg a bosszú diktálta ítéletek megszülettek. A rettenet október 6-án tetőzött”- olvashatjuk Somogyi Éva Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867 című könyvében. Noha Metternich kancellár vérmérsékletességre intette a bosszúért lihegő osztrák vezetést, Schwarzenberg miniszterelnök megállíthatatlan volt. Még az aradi 13 tábornok megmentésének érdekében felszólaló Miklós orosz cárt is kioktatta.
Hiába lehetett sejteni, hogy a túlságosan kegyetlen ítéletek egész Európát fel fogják háborítani, 1849 őszén Magyarországon kezdetét vette a kivégzések, bebörtönzések és száműzetések sorozata.
1849. október 6-án Pesten kivégezték Batthyány Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre századost, Aradon pedig a 13 honvédtábornokot. Kiss Ernő altábornagyot, Dessewffy Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyot, valamint Lázár Vilmos ezredest az aradi várárokban lőtték agyon. Pöltenberg Ernő, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Lahner György, Aulich Lajos, Damjanich János, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Török Ignác és gróf Vécsey Károly bitófán végezte.
Az akasztások drámai hangulatban teltek. 1849. október 6-ának talán legmegrendítőbb mozzanata volt, amikor gróf Vécsey Károly utolsóként a vesztőhelyre lépve – minden korábbi konfliktusuk és hideg kapcsolatuk emlékét félretéve -, az akasztófán már kihűlve lógó Damjanich János előtt letérdelt és kezet csókolt.
A sorozatos megtorlások és az abszolutisztikus intézkedések bevezetése ellenére sem sikerült a magyarokból a forradalom és szabadságharc emlékét kiirtani. Október 6-a magyar gyásznappá vált.