A leghíresebb vadnyugati pisztoly párbaj

1881. október 26-án az Arizona állambeli Tombstone-ban került sor a történelem egyik legismertebb vadnyugati pisztoly párbajára. Doc Holliday és az Earp-fivérek, a Claton- és a Mclaury-fiúkkal néztek farkasszemet. Alig néhány perc alatt összesen 17 lövés dördült el, melynek következtében Billy Claton valamint Tom és Frank Mclaury meghalt.
Miután Amerika az 1800-as években megszerezte a Mississippitől nyugatra fekvő területeket, az új vidéket Nyugatként, határvidékként vagy leggyakrabban vadnyugatként emlegették. Az addig ismeretlen terület társadalmi és gazdasági felemelkedés reményével kecsegtette az oda költözőket.
A 19. század második felében kirobbanó arany- és ezüstláz azonban nemcsak a dolgozni vágyó, családjuknak biztos megélhetést kereső, becsületes embereket, hanem a tivornyázó bűnözőket is vonzotta. 1879-ben az Arizona állambeli Tombstone egyszerre lett az ezüstbányászat és az erőszakos bűnözés központja, ahol a délutáni pisztoly párbajok a hétköznapi élet velejárói voltak. A térségben megugró marhatolvajlások és postakocsirablások számának csökkentésére Doc Holliday és az Earp-fivérek tettek kísérletet.
A történelem egyik legismertebb vadnyugati pisztoly párbajára 1881. október 26-án Tombstone-ban került sor. Doc Holliday és az Earp-fivérek a bűnözésből élő Claton- és a Mclaury-fiúkkal néztek farkasszemet. Alig néhány perc alatt összesen 17 lövés dördült el, melynek következtében Billy Claton valamint Tom és Frank Mclaury meghalt.
A tombstone-i lövöldözésnek köszönhetően Wyatt Earp hírnevet szerzett magának. A korábbi pisztolypárbajokat is ép bőrrel megúszó férfi számtalan film és könyv főhősévé vált. Az egykoron még 15 ezer lakossal büszkélkedő, jelenleg viszont csak 1600 lelket számláló Tombstone pedig vadnyugati élményeket kínáló turistaparadicsommá fejlődött, ahol minden hónap első és harmadik vasárnapján az odalátogatók szórakoztatására előadják az 1881. október 26-án történt eseményeket.