Nincs haladás az éhínség világméretű felszámolásában

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója tűrhetetlennek nevezte, hogy nincs előrehaladás az éhínség világméretű felszámolásának folyamatában.
Jacques Diouf a szervezet római székhelyén mutatta be hétfőn a FAO éves jelentését. Emlékeztetett arra, hogy 1996-ban 185 ország képviselőinek a részvételével megrendezett élelmezési világkonferencián azt a célt tűzték ki, hogy 2015-ig felére csökkentik a Föld éhínségben szenvedő lakóinak a számát, azaz legalább 412 millióra szorítják le az éhezők számát. Tíz év elteltével azonban „mélységesen lesújtottan kell bejelentenem, hogy a helyzet továbbra is tűrhetetlen és elfogadhatatlan” – szögezte le a sajtóértekezletén Diouf.
Mint rámutatott, a fejlődő országokban nemhogy csökkent volna, hanem emelkedett az éhezők száma, és számuk az idén elérte a 820 milliót. Évente mintegy 4 millióval nő az éhínségben szenvedő emberek száma.
„Ha nem fordítjuk meg ezt a folyamatot azonnali és határozott akciókkal, akkor 1996-ban tett kötelezettségvállalásunkat nem tudjuk betartani, és a tíz éve kitűzött célok csak 2150-re teljesülnek – hangoztatta a főigazgató. Diouf úgy vélekedett, „szégyenletes és elfogadhatatlan” lenne, ha az 1996-ban meghatározott célok 2015-ig nem válnának valóra.
Mint hozzátette, a célok eléréséhez az kellene, hogy évente 31 millióval csökkenjen az éhezők száma. Ezért felszólította az adományozó országokat, hogy jelentősen növeljék segélyeik mértékét.