Kiállításajánló: MTI Fotó – 50 év képei

MTI Fotó - 50 év képei címmel nyílt november közepéig megtekinthető kiállítás a nemzeti hírügynökség fényképarchívumából a Magyar Néprajzi Múzeumban kedden.
A megnyitón Vince Mátyás, az MTI elnöke emlékeztetett rá, hogy 1956-ban született kormánydöntés arról, hogy az MTI szervezetébe olvasztják a Magyar Fotó Állami Vállalatot – így jött létre az MTI Fotó, amelynek az elmúlt évtizedekben született képeit készítők előtt hivatott tisztelegni a 302 felvételt bemutató tárlat.
Mint mondta, az MTI 1993-ban védett muzeális gyűjteménnyé minősített archívuma Európa legnagyobbjai közé tartozik: 13 millió eredeti negatívot és 5 millió mintaképet őriz, az interneten keresztül pedig már 650 ezer darabos digitális fotóbankja is elérhető – ez az archívum tavaly mintegy 127 ezer képpel gyarapodott.
“A kilencvenes évek elején még lehetőségünk volt arra, hogy a kiváló képességű fotósaink az országot járva több napot is szánjanak egy-egy témára”, ám manapság “már alig tudjuk folytatni az ilyenfajta szemlélődő, a magyar mindennapokat aprólékosan bemutató fotografálást” – jegyezte meg.
Gera Mihály esztéta, a kiállított felvételek válogatója, a megnyitó előtt arról beszélt az MTI-nek: nem arra törekedett, hogy minden korból ugyanannyi felvétel kerüljön a tablókra, hanem arra, hogy hírértékkel és fotográfiai értékkel egyaránt rendelkező alkotásokat tárjanak a látogatók elé. A legkorábbi felvétel 1952-ben – még a Magyar Fotó Állami Vállalatnál – készült, a legfrissebb pedig az MTI idei terméséből való.