Aenne Burda, a „ruhák királynője”

2005. november 3-án a németországi Offenburgban családi körben 96 éves korában elhunyt Aenne Burda, a Burda nevű német divatlap megteremtője. Aenne, aki az egész életét a „divatcsinálásnak” szentelte, még 85 éves korában is irányította a Burda birodalmat.
1909-ben a németországi Offenburgban született Aenne Burda, a világhírű német divatlap, a Burda megteremtője. Miután az egyszerű családból származó Aenne hozzáment Dr. Franz Burda könyvkiadóhoz, sorsa jobbra fordult.
Húsz év elteltével már egy divatlap-birodalom élén találta magát. Miután Aennenek sikerült férjét lebeszélnie a deficites Elfi-divat nevezetű lap megvásárlásáról, 1949-ben megalapították a saját cégüket, amely Favorit címen jelentettett meg újságot.
Az új divatlap nevét 1950-ben változtatták Burdára, és kezdetben 100 ezres példányszámban nyomták. A divatlap különlegességét az adta, hogy szabásmintákat is tartalmazott, így a nők a divatot nemcsak követhették, hanem lehetőségük nyílt a ruhákat el is készíteni.
A Burda sikerét mutatja, hogy az 1960-as évek elején a német divatlap már több, mint egymilló példányban kelt el. Mitöbb, Mihail Gorbacsov feleségének köszönhetően a Burda volt az első nyugati újság, amelyet a Szovjetunióban is kiadtak. Ma a Burda a világ 89 országában, 16 nyelven jelenik meg.
Aenne Burda, aki egész életét a „divatcsinálásnak” szentelte, és még 85 éves korában is irányította birodalmát, 2005. november 3-án a németországi Offenburgban családi körben hunyt el.