Malária, a súlyos trópusi betegség

1880. november 6-án Charles-Louis-Alphonse Laveran francia orvos Algériában az egyik betege vérében azonosította a malária kórokozóját, a Plasmodium falciparumot. Ez a szúnyogok által terjesztett fertőzés halált is okozhat.
A családi hagyományoknak megfelelően orvosi diplomát szerzett Charles-Louis-Alphonse Laveran francia katonaorvos 1874-ben az algériai Annaba városában kezdett el maláriás betegekkel foglalkozni.
Afrikai munkája során 1880. november 6-án az egyik betege vérében azonosította a malária egyik kórokozóját, a Plasmodium falciparumot. Miután Rómában publikálta a kórokozó izolálását, nemzetközi hírnévre tett szert. Kiemelkedő munkája elismeréseképpen 1889-ben megkapta a francia akadémiai díját, majd 1907-ben az orvosi Nobel-díjat is átvehette.
A malária – más néven váltóláz – évezredek óta ismert trópusi betegség, amelyet az Anopheles szúnyogfajok nőstényei terjesztenek. A betegséget négy különböző parazita okozhatja, melyek közül a Charles-Louis-Alphonse Laveran által azonosított Plasmodium falciparum a legveszélyesebb.
A maláriás betegség tünetei a fertőző szúnyogcsípést követően 10-35 nappal később jelentkeznek. A fokozatosan emelkedő, majd visszaeső testhőmérséklet, a hidegrázás, a sajgó fejfájás, a köhögés, a hasmenés, a hasi fájdalom, a gyengeség, az izomfájdalom mind-mind infekcióra utal.
Maláriában évente mintegy 300-500 millió ember betegedik meg, és1, 5-2, 7 millióan bele is halnak. A mortalitás aránya az afrikai gyerekek körében a legnagyobb. Ha a beteg szervezete nem elég ellenálló, és nem kap időben megfelelő kezelést, rövid időn belül belehal.
A trópusi és szubtrópusi vidékeken jellemző maláriás megbetegedések miatt a WHO (Egészségügyi Világszervezet) minden utazót arra kér, hogy elindulás előtt tájékozódjon a betegségről, rendelkezzen megfelelő szúnyogriasztóval és malária gyógyszerrel, és a tünetek megjelenését követően azonnal forduljon orvoshoz.