Korabeli reklámok: „Az utca képeskönyve”

„Az utca képeskönyve” című kiállítással január 31-ig várja a látogatókat az új helyen megnyílt Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A kiállítás az 1885-1945 közötti utcai plakátok világába kalauzolja el a látogatókat. A különleges hangulatot a kiállítótérben kialakított utcarészletek adják, köztük egy különleges világítóoszlop, mely hajdan villamosok megállójában posztolt.

„Az utca képeskönyve” egyben az első időszakos kiállítása a szeptemberben új helyre, a Bazilika mellé költözött múzeumnak. Az intézmény a jövőben időszaki és állandó kiállítások mellett számos kulturális rendezvénynek, koncerteknek is otthont ad.

A francia „őshaza”

A vásárlókedv felkeltésének látványos eszköze, a színes nyomtatás nagyszerű lehetőségeit kihasználó utcai plakát Franciaországban született az 1870-es években. Az új technika térhódítása mellett a gazdasági élet fellendülése, a tömegtermelés megindulása, a városfejlődés és a vele járó polgárosodás létjogosultságot adott neki Magyarországon is a 19. század utolsó évtizedeiben.

A kezdetben historizáló stílusban fogant plakátművészet a 20. század elején alkalmazott művészeti ággá fejlődött. Jeles alkotói – Faragó Géza, Bíró Mihály, Földes Imre, Tuszkay Márton – a művészi környezetformálás úttörői voltak, a szecesszió szellemében. Cégeknek, márkáknak adtak maradandó képi megfogalmazást, mulatókba, mozikba invitálták a polgárokat. Kedélyesen mulattató megoldásokkal hatottak rájuk. Plakátjaik központi alakja a nő volt, aki asszonyi ékességet és műszaki csodát egyaránt reklámozott.

Mulatók helyett kereskedelmi termékeké a főszerep

Az első világháború után az élesedő piaci verseny, az eladásért folytatott harc széles körben mozgósította a grafikusokat, és kenyeret adott nekik a nehéz időkben. A reklámgrafika önálló művészeti ággá, elismert szakmává vált.

Az 1920-as években a kereskedelmi plakát fejlődött látványosan. Középpontjában a hirdetett áru állt, gyakran humoros vagy meghökkentő formában. Megszaporodott a plakátpályázatok száma, a legjobb alkotások kerültek ki az utcára. Berény Róberttel és Bortnyik Sándorral az élen a tervezők fiatal nemzedéke hatásosabb kifejezési mód után kutatott, a modern plakát újszerű lehetőségeivel kísérletezett.

Az 1930-as években előtérbe kerültek a nemzeti karakter kifejezésére törekvő idegenforgalmi plakátok.

A korabeli sajtó reflektálása szinte egyidős a plakát megjelenésével. Az „utca képeskönyve”, „az utca galériája” – mondták a plakátról a kritikusok a 19-20. század fordulóján, de nevezték vásári kikiáltónak is, „ki elvesztette hangját, és színes gesztikulációkkal akarja a tömegeket elcsábítani.”

A képes falragaszoknak fontos ízlésnevelő szerepet tulajdonítottak. Bíráló szemük a válogatás nélkül kiragasztott plakátrengetegben észrevette a remekműveket. Az 1920-as évektől előtérbe kerültek az elemző, értékelő írások, és megszólaltak az alkotó művészek is.

Forrás: Magyar Kereskedelemi és Vendéglátóipari Múzeum