A világ beiskolázatlan gyerekeinek fele afrikai

Több mint 38 millió gyermek nem részesült iskolai oktatásban Fekete-Afrikában 2004-ben - áll az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) az oktatásról szóló jelentésében.
„Fekete-Afrikában él a világ beiskolázatlan gyermekeinek közel fele, 2004-ben a számuk 38 millió volt, 53 százalékuk lány” – áll a jelentésben. Michelle Neuman, az UNESCO kiskorú gyermekek nevelésével és védelmével foglalkozó tanácsadója elmondta, hogy az iskolába nem járó gyermekek 80 százaléka falun él. A jelentés szerint Afrikában nincs elegendő tanító, főként szakképzett oktatókban van hiány. „Afrikában több képzett tanítóra van szükség, 1, 6 millió oktatót kell toborozni.
Ez hatalmas kihívás” – mondta Neuman asszony. Az UNESCO 2007. évi jelentésében a kiskorú gyermekek és a szegény szülők, illetve az oktatási folyamat kapcsolatával foglalkozik. A kiskorú gyermekeknek szánt programok, amelyek magukban foglalják a nevelés, a táplálkozás, a védőoltások, az egészség, a higiénia és a védelem kérdéseit egyaránt, „jövedelmező befektetések” Michelle Neuman szerint.
„A iskolát megelőzően (3-6 éves korban) oktatásban részesülő gyermekeknek nagyobb esélyük van, hogy sikerrel végezzék el az iskolát, és ez csökkentheti a társadalmi különbségeket is” – tette hozzá a tanácsadó, aki emlékeztetett arra, hogy az afrikai gyermekek mindössze 12 százaléka jár óvodába.