Fotó a rekord áron elkelt dinoszaurusz-tojásokról

Közel húsz dinoszaurusz-tojást tartalmazó fészek fosszíliája került kalapács alá vasárnap. A kövület érdekessége, hogy szépen kivehetők a tojásban lévő őshüllő-embriók csontvázai. A lelet rekordáron, 420 ezer dollárért (315 ezer euróért) kelt el.
Ilyen aukcióra ritkán kerül sor. Vasárnap a Los Angelesi „Bonhams & Butterfields” aukciós ház árverésre hirdetett egy 65 millió éves, kréta korból származó dinoszauruszfészek-fosszíliát.
A kör alakú lelet átmérője mintegy 60 centiméter, vastagsága pedig harminc centiméter. Az előzetes becslések értékét 150 és 185 ezer euróra tették, végül 315 ezer euróért (420 ezer dollárért) kelt el.
A fészekaljban lévő 19 tojás szabályos kör alakban helyezkedik el. A tojások félbetörtek, így bepillantást nyerhetünk a belsejükbe, ahol jól láthatók a dinoszaurusz-embriók csontvázai. Az aukciós ház tájékoztatása szerint a csontvázakból tíz kitűnő állapotban van, háromnak viszont csak a lenyomata maradt meg a fészekben.
A kövületet Kínában, egy homokkőrétegben találták, és mostanáig – húsz éven keresztül – magántulajdonban volt. Egyelőre titkolják a mostani vevő kilétét, nem tudni, hogy újra magántulajdonba vagy esetleg egy múzeum vagy kutatóintézet birtokába kerül-e a lelet.
Thomas Lindgren, az aukcióház természettudományi részlegének igazgatója szerint nagy valószínűséggel most újra magángyűjtőé lesz, de ez nem zárja ki, hogy később egy tudományos gyűjtemény részévé váljon. Az amerikai múzeumok gyűjteményének nagy része ugyanis magángyűjtők adományából származik.
Néhány kutatónak már eddig is sikerült a fosszíliához „férkőznie”, és behatóbban tanulmányoznia azt. Ennek ellenére még nincs egyértelmű válasz arra, hogy a jelenleg ismert dinoszauruszfajok közül melyikhez tartoznak a fészekben lévők.