Árpád, Árpádina, Damazusz2023. december 11., hétfő
Kultúra

Elképesztő épület készül a kazah fővárosban

National Geographic Magyarország

Kazahsztán fővárosában építik fel a világ legnagyobb üvegsátrát. A tíz stadion méretű, nem mindennapi építmény az örök nyár élményét nyújtja majd az ott dolgozóknak és az „arra járóknak”, miközben kint tombol a tél.

A 150 méter magas, kúpszerű üvegépítményt Norman Foster brit építész tervezte, akinek a neve nem ismeretlen arrafelé, hiszen nemrég készült el a fővárosban egy általa tervezett üvegpiramis is.

Az új építmény különleges anyagból készül, amely elnyeli a napsugárzást, ezzel a belső térben az „örök nyár” hatását kelti. A fővárosban ugyanis télen a hőmérséklet akár -30 °Celsius fokra is csökkenhet.

A Khan Shatyry névre keresztelt, tíz futballstadionnál is nagyobb épület a világ legnagyobb üvegsátra lesz. Kövezett sétálóutcákat, tereket, csatornákat, bevásárló központokat és golfpályákat foglal majd magába. Így, amikor kint javában tombol a tél, a sátorban a „szabad ég alatt” lehet sétálni, teniszezni vagy kiülni egy kávézó teraszára.

„Még sehol a világon nem készült hasonló épület, és mérnöki szempontból óriási kihívást jelent” – mondta Foster, a török Sembol tervezőiroda vezetője. A tervek szerint az épület 12 hónap alatt készül el.

Nagyon ambiciózus vállalkozásról van szó, de maga a főváros sem kevésbé az. Alig tíz év telt el azóta, hogy 1997-ben Nursultan Nazarbayev elnök Alma Atából, a déli határtól az ország szívébe, az akkor még jelentéktelen városba, Astanába tette át az ország fővárosát.

Nazarbayev a BBC News-nak elmondta, hogy ez volt élete legmerészebb lépése, de egyben a legsikeresebbnek ígérkező vállalkozása is. Bár azt is hozzátette, hogy jelenleg senki nem hisz a projekt sikerében, vagyis hogy a sztyeppe közepén fel lehet építeni egy működő nagyvárost: egy csillogó felhőkarcolókkal, fémépítményekkel és absztrakt szobrokkal tarkított várost a vastag hóval borított pusztaságban.

A kormány bevallása szerint a költöztetés és az ezzel járó beruházások költségei eddig mintegy 15 milliárd dollárt emésztettek fel, bár egyes szakértők szerint ez az összeg jóval nagyobb. Honnan ez a temérdek pénz? Kazahsztán világviszonylatban az egyik legjelentősebb kőolajexportőrnek számít, a Kaszpi-tenger térségében lévő szénhidrogén készlete miatt. Mindezek ellenére az ország vezetésének egyre nagyobb szegénységgel és munkanélküliséggel kell szembenéznie.

A legek fővárosa

Az új kazah főváros az elmúlt fél évszázad során háromszor változtatott nevet. 1961-ig Akmolinsk-nak hívták. Amikor az ötvenes években a szovjet vezetés az ország egyik legjelentősebb gabonatárává kívánta alakítani a területet, a város a régió központja lett, és 1961-ben a Zelinograd nevet kapta. A Szovjetunió felbomlása után, 1991-ben nevét Aqmola-ra változtatták, de nem sokáig állt ez a név a térképeken. Hat évvel később ugyanis, amikor odaköltöztették a fővárost, újabb névváltoztatásra került sor.

A város legutóbbi neve – Aqmola – ugyanis fehér sírt jelentett, amely nem hangzott túl bíztatóan egy fővárosra nézve, ezért 1997-ben Astana-ra változtatták, melynek jelentése új főváros.

Azért erre a városra esett a választás, mert egy jelentéktelen helységről volt szó, amely politikai vagy történelmi szempontból eddig még nem „kompromitálódott“, vagyis tiszta lappal indulhatott.

A várost az Isim folyó szeli ketté, e mentén húzódik a régi városrész, és a jelenleg zajló nagyszabású építkezések is nagyrészt itt folynak.

Astana nemcsak korát és nevét tekintve a legek fővárosa, de extrém hőmérsékleti viszonyai miatt is. A város a szélsőséges kontinentális klíma hatása alatt áll. Miközben a nyári középhőmérséklet 30 Celsius fok körül alakul, ősszel és télen, a Szibéria felől betörő erős szelek és a kemény hideg (mínusz 30 Celsisus) miatt méltán nevezik az egyik legszelesebb és leghidegebb fővárosnak.

Több száz éves palotát talált egy amatőrökből álló csapat

Több száz éves palotát talált egy amatőrökből álló csapat

A maradványok az egyik csapattag kertjében kerültek elő.

Ritka, ókori sírt találtak Kínában

Ritka, ókori sírt találtak Kínában

A nyughely egyik különlegessége, hogy konkrét datálása is ismert.

Megtalálhatták a legészakibb kőkori temetőt

Megtalálhatták a legészakibb kőkori temetőt

A szakértők egy finnországi lelőhely gödreit vetették elemzés alá.

Középkori kódexet azonosítottak Kolozsváron

Középkori kódexet azonosítottak Kolozsváron

A tudományos közösség számára eddig ismeretlen középkori kéziratot azonosítottak Kolozsváron, a kódexet korábban a Szent Mihály-plébánián őrizték, innen került át a levéltárba - erősítette meg az MTI-nek 2023. december 5-én László Attila főesperes-plébános.

Táncoló múzsa ókori szobrára bukkantak

Táncoló múzsa ókori szobrára bukkantak

A szobor másolatai a római korban igen népszerűvé váltak, a mostani lelet viszont a hellenisztikus időszakból származik.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket