Régészképzés a börtönben

Időszámításunk utáni I.-II. századi rabszolgatemetőre bukkantak a római Rebibbia börtönben egy új épület alapjainak kiásásakor. Ami ezután következik, az már a modern kor története.
A leletekre alapozva régészeti tanfolyamot indítottak a börtönben önként jelentkezők számára. Az első évben, azaz idén, hatan kaptak “régészeti ásatásokra specializált kisegítői és régészeti zöld területek karbantartói” képesítést.
A szokványos érettségi és angol nyelv tanulása helyett választott szak új utakat nyit meg a társadalomba való visszailleszkedéshez – nyilatkozta a börtön igazgatója, aki kiemelte: azok, akik eddig elvégezték a tanfolyamot, szívből megszerették ezt a szakmát.
Egy 25 méter hosszú, 600 liter űrtartalmú ciszternát, valamint különböző használati tárgyakat, így olajos és boros amforákat, tálakat és serlegeket is találtak a leletek feltárásakor. A temetőben 80 sír van, és a csontvázak tanulmányozása során a szakemberek megállapították, hogy a hátgerincek és izületek deformációi tanúsítják, milyen nehéz sorsuk lehetett ezeknek a rabszolgáknak.
A börtöntanfolyam egy éves, 500 laboratóriumi munkaórát foglal magába, amelynek keretében a hallgatók megtanulják: hogyan kell megtisztítani, összerakni a leleteket, továbbá elméleti oktatást kapnak az ókorról, az ásatási technikákról, a grafikai dokumentációról és a régészeti zónákban lévő zöld területek karbantartásáról.
Az igazgató tervezi a tanfolyam nyitottá tételét a “civilek” számára is, de amíg ez megvalósul, látogatók lehetnek az ügyvédek, bírák, oktatók, szociális munkások. A börtön bejáratánál megnyílik egy kis múzeum, amelyben a börtönbeli ásatások leleteit állítják ki.