Szervác, Imola, Imelda2021. május 13., csütörtök
Kultúra

Maradandó károsodást szenvedett A sikoly

National Geographic Magyarország

Két és fél évvel ezelőtti elrablása következtében maradandó károsodást szenvedett Edvard Munch (1863-1944) norvég festőművész híres képe, A sikoly.

Erre a következtetésre jutottak szakértők az annak idején elrabolt kép és a Madonna című festmény hónapokon át tartó vizsgálata során. A 2004. augusztusban elrabolt festmények kárfelmérését pénteken juttatják el a rendőrségre. Ingebjörg Ydstie múzeumi igazgatónő arról tájékoztatta a “nettavisen.no” internetes újságot, hogy a nedvesség okozta károsodás és a felszíni kopás következtében a papírlemezre festett A sikoly eredeti állapota nem állítható vissza.

A bal alsó sarokban érte a legsúlyosabb károsodás a festményt. Nem világos továbbá, hogy nem indult-e meg penészedési folyamat is. Egyelőre azt mérlegelik a múzeumban, hogy megkíséreljék-e az okozott kár optikai elhárítását. Mindkét festmény mikroszkopikus vizsgálata megerősítette továbbá, hogy mindkettőre üvegpor rakódott le. Feltételezik, hogy az üvegpor az üvegkeretből származott, amelyek a rablók menekülés közben eltörtek és eltávolították a festményekről.

Az igazgatónő szerint a Madonna helyreállítási munkálata a vásznon keletkezett nagy hasadékok miatt hosszú időt vesz majd igénybe. Az nem világos még, hogy milyen eljárást válasszanak a restauráláshoz. Ydstie derűlátóan nyilatkozott arról a lehetőségről, hogy 2007 karácsonyára mindkét festményt újból megtekintheti a publikum.

Az elszenvedett károsodás ellenére mindkét festmény értéke megnőtt elrablásuk óta. Hivatalos becslés szerint eddig A sikoly (61, 3 millió eurónak megfelelő) 500 millió koronát, a Madonna pedig (30, 6 millió eurónak megfelelő) 250 millió koronát ért.

A festményeket két fegyveres, álarcos férfi rabolta el 2004. augusztus 22-én az oslói Munch Múzeumból. 2006 elején a rablásban közvetlenül részt vett két személyt, valamint bűntársukat nyolc, hét, illetve négy évi börtönbüntetésre ítélték.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Az indonéz Krakatau vulkán „Sikolya”

  • Hozzászólások

    Maszkos faragványt kapott egy középkori székesegyház

    Maszkos faragványt kapott egy középkori székesegyház

    Szent Amphibalus szentélyét 2019-ben, a járványt megelőzően kezdték el felújítani.

    Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

    Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

    Noha a civilizációt nagyon különböző anyagi kultúrájú népek alkották, genetikailag egységes volt.

    Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

    Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

    A groteszk arcot formáló tárgyat szándékosan helyezték el egy épület alapzatában 1900 éve.

    Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

    Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

    A HMS Urge 1942 áprilisában tűnt el Málta közelében, utóbb egy összeesküvés-elmélet is kialakult a sorsát illetően.

    Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

    Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

    Itt a tavasz, megújul a természet és megújulunk mi is.

    National Geographic 2021. májusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    10 560 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket