Mikor született Jézus?

A bibliakutatók, teológusok és a történészek régóta vitatkoznak, vitatkoztak arról, hogy mikor is született Jézus Krisztus. A szöveges források elemzése alapján feltehetően időszámításunk előtt történhetett ez. A pontos évet azonban lehetetlen filológiai, szövegkritikai munkák alapján meghatározni – ezek a becslések egyébként időszámításunk előtt 8-tól időszámításunk előtt 3-4-ig terjednek.

Ez egyrészt azon közismert hibáknak köszönhető, amelyeket a korai keresztény egyház nem túlzottan tájékozott „szakértői”, elsősorban Dionysius Exiguus római apát követtek el. Minthogy számos tévedés történt már eleve az időszámításunk kezdetének kijelölésben, ezért már eleve az általunk ma kezdőpontként kijelölt nulladik (a nullát egyébként ekkoriban, a kora keresztény, az egyházatyák korában még nem is ismerték), vagy inkább első évben semmiképpen sem jöhetett világra Jézus.

A csillagászat, a Biblia és a régészet segíthet

A csillagászat azonban nagy segítséget nyújthat abban, hogy megállapíthassuk mikor is született Krisztus. Ennek oka a Biblia: ez a könyv szolgáltatja a legfőbb bizonyítékot arra, hogy valószínűleg nem december 24-én vagy 25-én jött világra a Megváltó. Ugyanis a Biblia tesz említést a nevezetes „Betlehemi csillagról”, amelyről időközben kiderült, hogy nem lehet csillag, csak egy fényes objektum az égbolton.

Számos tézis került „forgalomba” az elmúlt évszázadok során a betlehemi csillag mibenlétéről, ezek közül ma leginkább Johannes Kepler, a híres csillagász XVII. századi magyarázatát fogadják el a legtöbben. Kepler számításait azonban később egy kicsit módosítani kellett, ezt egyébként nem a csillagászok, hanem egy régész tudta korrigálni!

Mi nem volt a betlehemi csillag?

De lássuk, miről is van szó igazából, illetve mi a legvalószínűbb teória ebben a kérdéskörben! Először is le kell szögeznünk, a betlehemi csillag megjelenése, amely oly híressé vált azóta, nem lehetett valódi csillag következménye, nem lehetett üstökös sem, sőt a szupernóva lehetőségét is kizárták az évek során a szakértők. (A szupernóva egy csillagrobbanás eredményeként látható jelenség az égbolton.)

Hogy mindezen variációkat miért zárják ki a szakértők? Természetesen megint a Bibliát kell elővennünk, s azt, hogy mit ír a betlehemi csillagról. Ennek alapján kiderül, hogy a napkeleti bölcsek egy csillagot követtek, amely előttük haladt, és amely egyszercsak megállt, Betlehem fölött. Ez a különös jelenség foglalkoztatja a csillagászokat évszázadok, sőt évezredek óta. A csillagot ugyanis Heródes király udvarában nem látták, ami arra utal, hogy nem volt feltűnő jelenség. A megállás viszont kizárja, hogy valódi csillag lehessen az égi tünemény. A megállás ugyanis egyértelműen bolygóra utal. (Sok helyről látható szupernóva azért nem lehetett a jelenség, mert a Föld távoli pontjain, így például Kínában nem észlelték ezt, a meteorok pedig nem elég tartósan vándorolnak az égen ahhoz, hogy napkeleti bölcsek követhessék azt hosszabb időn át.)

Kepler felfedezése

Ebből indult ki a híres csillagász, Kepler is, aki az 1600-as évek elején kezdett foglalkozni a kérdéssel. A tudós rájött arra, hogy nem egyszerű bolygóról van szó, hanem egy különleges együttállásról, három bolygó egymást „erősítő” fényéről, amely nem feltétlenül fényességével hívta fel magára a figyelmet (ezért nem is tulajdonítottak különösebb jelentőséget neki Heródes udvarában), hanem azzal, hogy „megállt”. Ez valóban lehetséges, a bolygók ugyanis tényleg nem a Föld körül forognak, és ezért mozgásuk néha megtorpanni látszik.

Kepler egyébként távcsövével a Jupiter és a Szaturnusz együttállását vizsgálta, és ekkor jött rá arra, hogy milyen látványos tüneményt jelent a Naprendszer planétáinak egymáshoz közelítése. Végül rádöbbent arra, hogy Jézus születésekor is hasonló esemény történhetett. Aztán így írt naplójába a híres tudós: „Az időszámításunk kezdete előtt hat esztendővel jelent meg az égen az a csodálatos fénysugár, amit betlehemi csillagnak neveznek. Ez nem volt más, mint a Jupiter és a Szaturnusz planétáknak az együttállása (szaknyelven konjunkciója), és a Merkúr is részt vett egy ideig ebben az együttállásban, amely a Halak csillagképben ment végbe.”

Hozzátartozik mindehhez Pintér Edit megjegyzése is, minthogy a csillagászok vélekedése szerint a betlehemi csillagot az tehette igazán különlegessé, hogy a Jupiter és a Szaturnusz eltérő színű. „A két, magában is fényes égitest színbeli különbsége tette még inkább feltűnővé ezt a ritkán bekövetkező eseményt.”

A régész közbelép

Kepler számításai – már említettük, hogy például mennyire vitatott a nulladik vagy első év létezése a keresztény időszámításban – egy évet nyugodtan tévedhettek. 1925-ben Schnabel német kutató a mai Irak területén lévő régi sumér város, Sippar csillagvizsgálójának ékiratos agyagtáblái között megtalálta azt, amelyik ugyanazt a bolygóegyüttállást rögzíti, amelyet Kepler is kiszámolt – írja Soós József egyik munkájában. A sippari lelet azonban az időszámításunk előtti hetedik évet jelöli meg a nevezetes esztendőként.

Minderről egy másik kommentárban Szoboszlai Endre így ír: „A Jupiter a régi héber mitológiákban királyi csillagként, míg a Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillagaként szerepel, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás csillagképe volt. Úgy a Halakban a két fő „csillag” háromszori együttállása és szinte (látszólagos) összeérése jelenthette az égi jelet a messiásvárás beteljesülésére. Legalább is ezt hihették a „napkeleti bölcsek”, akik bizonyára Babilóniából elindult, és Jeruzsálembe, majd Betlehembe szerencsésen meg is érkezett papcsillagászok lehettek, akik tiszteletüket kívánták tenni a zsidók megszületett királya előtt…”

A karácsony eredete és a gyertyagyújtás hagyománya

Szoboszlai ír arról is a http://www.macsed.ngo.hu/z616.htm internetes oldalon, hogy „Jézus születésének ünnepét csak a 4. század második felében tette december 24/25-re a keresztény egyház, mégpedig azért, mert a régi római naptárban ekkor volt a téli napforduló időpontja. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.) Régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték. Ilyenkor az emberek máglyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget (ma ezt a szerepet a gyertya tölti be!), az északi népek pedig az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat.”