Sir James Frazer születése

1854. január elsején született a skóciai Glasgow-ban Sir James Frazer, aki megújította az addigi elméleteket a mitológiáról, összekapcsolta a mítoszokat és a rituálékat, s aki a szociális antropológia egyik legnagyobb alakjaként hunyt el 1941-ben.
A brit antropológus, klasszika-filológus és vallástörténész Glasgow és Cambridge egyetemein tanult. Ezután 1879-ben a híres cambridge-i Trinity College munkatársa, oktatója lett. Később, 1907-ben a szociális antropológia professzorának nevezték ki a Liverpooli Egyetemen. 1921-ben visszatért Cambridge-be, ahol szintén professzori, sőt tanszékvezetői megbízatást kapott.
Frazer legismertebb műve az Aranyág (The Golden Bough), amely 1890-ben jelent meg, s amely az ősi kultúrákról, rítusokról és mítoszokról szólt. Összevetette a kereszténységgel közös vonásokat, és számos párhuzamot vélt felfedezni a kereszténység szokásai és az egyéb, akár természeti vallások között is. Így például ő is rámutatott arra, hogy a karácsony ünnepének december 24-25-ére helyezése az egykori napisten kultuszának felelt meg. Frazer volt az első, aki összekapcsolta a mitológia és az egyes rítusok, rituálék sajátosságait. A rítusok legitimálták (igazolták) ugyanis a társadalomban a mítoszok szerepét. A mítoszok hatását ezzel magyarázták később az írástudó társadalmakban is.
A hatalmas mű, az Aranyág többszöri bővítés után végül tucatnyi kötetre terebélyesedett 1915-re. Frazert 1914-ben lovaggá ütötték, így használhatta a „Sir” előnevet. Számos más könyvet is írt, így például a Totemizmus és az exogámia című művét (1910-ben), illetve az Ember, Isten és a halhatatlanság című munkát (1927-ben). A totemizmusról szóló elmélete szerint a klánok uralma idején, az emberi társadalom korábbi fázisaiban egy primitív vallási formát jelentett az állatok tiszteletéhez kapcsolódó totemizmus.
Frazer gondolatai kapcsolódtak Darwin elméleteihez, később viszont Frazer maga is “forrássá változott”: téziseit használta fel Sigmund Freud, amikor Totem és tabu című művét írta. Freud szerint „a vadak” és a mai társadalomban élő neurotikusok viselkedése közös eredetű. Frazer teóriái ugyan nem bizonyultak mindenben helyesnek, de a modern angolszász irodalom legnagyobb alakjaira is hatottak gondolatai, amikor társadalmi tabukat áthágó műveik megjelentek a szigetországban, a XX. század elején.