Viktória, az egyetlen unoka

1901. január 22-én az évtizedekkel korábban nyári rezidenciaként épített osborne-i kastélyban 82 éves korában, egyik unokája karjai között meghalt Viktória királynő. Elődeivel ellentétben azonban nem a windsori palota St. George's kápolnájának kriptájában helyezték végső nyugalomra, hanem a frogmore-i mauzóleumban.
1819 májusában a londoni Kensington palotában született III. György egyetlen unokája, Alexandrina Viktória, akit tízévesen Nagy-Britannia törvényes trónörököséül jelöltek. Viktória gyermekkorát a teljes elszigetelődés jellemezte: „Erős egyéniségre vall, hogy ezt az elzárt gyermekkort egészséges lélekkel élte túl”- jegyezte meg Frank Tibor történész.
A német származású anyjának és nevelőnőjének köszönhetően Viktória sziklaszilárd kötelességtudattal és széleskörű műveltséggel rendelkezett, amikor 1838 nyarán, 19 éves korában Anglia királynőjévé koronázták. Az ifjú lányra hatalmas feladatok vártak, hiszen nem csupán a brit birodalmat kellett irányítania, hanem kötelessége volt az elődjeinek botrányai miatt megcsorbult királyi tekintélyt is visszaállítani.
Uralkodása két alapvető korszakra osztható: az 1861 előtti és az azutáni évekre. Viktória 1840-ben szerelmi házasságot kötött német származású unokatestvérével, Albert, Szász-Coburg-i herceggel, aki 1861-ben bekövetkezett haláláig ténylegesen kormányozta az országot. Míg Viktória a háttérbe vonulva gyermekszülésekkel volt elfoglalva (9 gyermeknek adott életet), addig Albert az uralkodói teendőket látta el.
1861. december 14-én azonban meghalt Albert, és ezzel lezárult Viktória életének legboldogabb szakasza. A tragédiát követően a királynő 3 évig teljes visszavonultságban élt, fájdalmát nem tudta feldolgozni. Még uralkodói kötelezettségeinek sem tett eleget. Noha három év után lassan visszatért az életbe, imádott férjét halála napjáig gyászolta.
Viktória 1864 után vette át ténylegesen az irányítást. Munkabírása és a politikában tanúsított fegyelmezett magatartása példaértékű volt. Nemcsak munkájával, hanem életmódjával, ízlésvilágával is stílust teremtett, amelyet elsősorban az angol középosztály követett. A konzervatív politikát és értékeket valló királynő a történelem leghosszabb ideig uralkodó királyai között foglal helyett.
Viktória királynő 1901. január 22-én az évtizedekkel korábban nyári rezidenciaként épített osborne-i kastélyban, egyik unokája karjai között hunyt el. Elődeivel ellentétben nem a windsori palota St. George’s kápolnájának kriptájában helyezték végső nyugalomra, hanem a frogmore-i mauzóleumban.