Pert indítottak Flaubert ellen
1857. január 24-én a Bovaryné című regénye miatt pert indítottak Gustave Flaubert, francia író ellen. A francia középosztály erkölcstelennek minősítette Flaubert első nyomtatásban megjelenő művét, így a Bovaryné botránykönyvként vált ismertté.
1821 decemberében nemkívánatos gyermekként jött a világra Gustave Flaubert. Apja mellett nőtt fel, aki köztiszteletben álló, elismert sebész volt. Flaubert már ifjúkorától kezdve irogatott, de apja nyomására 1840-ben mégis a jogi pályát választotta. Négy évvel később azonban tanulmányait egyre inkább elhatalmasodó idegbaja miatt abba kellett hagynia. Ezt követően a croisseti vidéki házukba vonult vissza, ahol minden idejét az írásnak szentelte.
Hat év megfeszített munka után 1857-ben jelent meg Franciaországban az első könyve. A francia középosztály azonban erkölcstelennek minősítette, és 1857. január 24-én a Bovaryné című regénye miatt pert indítottak ellene, így Flaubert első nyomtatásban megjelenő műve, a botránykönyvként vált ismertté.
Vádként hozták fel vele szemben, hogy a regényében a házasságtörést nem ítélte el, hanem személytelenül, teljes közömbösséggel ábrázolta, valamint műve tele van obszcén és blaszfém megjegyzésekkel. Végül az írót felmentették a vádak alól.
A túlzott mértékben zárkózott Flaubert – a néhány hónapos tunéziai anyaggyűjtéstől eltekintve – szinte sohasem mozdult ki Croissetből. Életének utolsó évtizedében már mélységesen megvetette és megingathatatlanul gyűlölte a polgári társadalmat. Gustave Flaubert 1880-ban 58 éves korában Croissetben magányosan halt meg.