Idi Amin, Afrika mészárosa

1971. január 25-én Ugandában Idi Amin személyes ambícióktól vezérelve megdöntötte a Dr. Milton Obote vezette polgári kormányt. Miután Idi Amin katonái elfoglalták a stratégiailag fontos Kampalát, valamint néhány magasan kvalifikált értelmiségi, fontos pozícióban ülő hivatalnok és bíró is eltűnt, Amin Uganda korlátlan urává vált.
1928-ban az ugandai Kobokóban született Idi Amin, a 20. század egyik legvéresebb kezű afrikai diktátora. Miután 1962-ben Uganda kivívta függetlenségét, az analfabéta, tíz éven át bokszedzőként tevékenykedő Amin politikai karrierjének építésébe kezdett.
Idi Amin, aki riválisait gyakran fenyegette a nemi szervük megcsonkításával, már ebben az időszakban elhíresült brutalitásáról.
1963-ban pártfogójának, Milton Obote miniszterelnöknek köszönhetően a hadseregben már századosi feladatokat látott el, majd nem sokkal később mint vezérkari főnök irányította a hadsereget, a magasabb katonai pozíciókba pedig saját bizalmasait ültette.
Idi Amin 1971. január 25-én személyes ambícióktól vezérelve, kihasználva, hogy Milton Obote miniszterelnök egy szingapúri konferencián ülésezik, megdöntötte a polgári kormányzatot. Miután katonái a stratégiailag fontos Kampalát elfoglalták, és több magasan kvalifikált értelmiségi, fontos pozícióban ülő hivatalnok és bíró is eltűnt, Idi Amin Uganda korlátlan ura lett.
A katonai puccsot követően az Obote-kormányt támogató falvak egész sora vált a földdel egyenlővé, valamint rengeteg diktatúraellenest mészároltak le. Mivel a holtesteket nem győzték eltemetni, ezért gyakran a krokodilokkal etették meg. Az a szóbeszéd járta, hogy a diktátor néhány magasabb rangú áldozatát még meg is ette. Emberjogi szervezetek becslése szerint 1971 és 1979 között, amíg Amin hatalmon volt, mintegy félmillió ember vált a rendszer áldozatává.
Idi Amin rezsimjét 1979 tavaszán döntötték meg. A kegyetlen diktátor négy feleségével és 25 gyermekével együtt Szaud-Arábiába menekült, ahol a kormány – bizonyos feltételek mellett – egy villát bocsátott rendelkezésére. A világszerte csak „Afrika mészárosa” néven ismert Amin 75 éves korában magas vérnyomás és vesebetegség következtében hunyt el.