Választási plakátok csak újrahasznosítható papíron
A francia állam 200 ezer fát ment meg azzal, hogy az elnökválasztási kampányban a törvényben visszaigényelhető "választási nyersanyag" árát csak akkor téríti vissza a jelölteknek, ha az újrahasznosítható papírból készült.
A Le Point című párizsi hetilap becslése szerint az eddig közel ötven elnökjelölt megközelítőleg 10 ezer tonna papírt fog felhasználni választási plakátjainak előállításához, amihez 200 ezer fát kellene kivágni. Ennek elkerülésére a francia Hivatalos Közlönyben közzétett rendelet alapján csak az a jelölt kérheti „választási nyersanyagának” visszatérítését, aki bizonyítani tudja, hogy kizárólag újrahasznosítható papíron folytatta kampányát.
A belügyminisztérium által a választókhoz eljutatott minden hivatalos tájékoztató, az ahhoz felhasznált 270 millió boríték, valamint a választási ívek és cédulák is mind újrahasznosítható papírból készülnek majd. A környezetvédelem várhatóan nagy szerepet kap a választási kampányban, és ez az első választási periódus, hogy a francia állam rendeletben gondoskodik a fák védelméről.