A több száz éves Monte Cassinoi kolostor lebombázása

529-ben Nursiai Szent Benedek az 516 méter magas Monte Cassino sziklás dombján alapította meg a róla elnevezett bencés rendet. A bencések számára itt felépült kolostor rövid időn belül a középkori kereszténység legfontosabb szellemi központjává vált.

A kolostor falai még alig néhány évtizede álltak, amikor a longobárdok lerombolták. Bresciai Petronax apát közbejárásának köszönhető, hogy a pápa 717-ben engedélyt adott a kolostor újjáépítésére.

A 883-as muzulmán támadásokat, valamint gyújtogatásokat túlélő kolostor a 10-11. században élte fénykorát. A belülről csodálatosan díszített épület az 1349-es súlyos földrengést azonban nem bírta ki, és szinte a földdel lett egyenlő. A pápa támogatását élvező rend által újból felépített, reneszánsz és barokk elemekkel is megtűzdelt a kolostor ezután több száz éven keresztül, a második világháborúig sértetlenül állt.

A frontvonal területén fekvő Monte Cassino a második világháború idején sok száz embernek nyújtott menedéket. A szövetségesek – félve, hogy a magasan fekvő kolostor esetleg német katonák bázisául is szolgál – Monte Cassino lerombolása mellett döntöttek. 1944. február 15-én a szövetségesek három órán át, megállás nélkül bombázták Monte Cassinót, melynek következtében a felbecsülhetetlen értéket képviselő kolostor – a kripta kivételével – teljesen elpusztult.

Az olasz állam által finanszírozott apátsági épület, a kolostorból még idejében kimentett eredeti tervek alapján, 10 év alatt készült el. „A kolostor ott áll, ahol állt és olyan, amilyen volt” – mondta Ildefonso Rea apát az ünnepélyes átadáskor.