Márta, Flóra2021. július 29., csütörtök
Kultúra

Megtalálták Mussolini naplóját?

National Geographic Magyarország

1994-ben egyszer már megtalálni vélték a Duce titkos naplóját, ám akkor gyorsan kiderült: hamisítványról van szó. Most azonban a hiradások szerint már írásszakértő is bevizsgálta a naplót, amelyben Mussolini egy igazi „pacifista fasiszta” képét mutatja.

A hét eleje óta az olasz sajtó ismét tele van Mussolinivel: egy parlamenti képviselő ugyanis bejelentette, hogy megtalálta Mussolini 1935 és 1939 között vezetett naplóját, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a vezér valójában egyáltalán nem akart a háborúba belépni, Hitlert pedig zsigerileg gyűlölte. Hogy a napló valódinak bizonyul-e, illetve hogy valóban át kell-e írni majd a történelemkönyveket, azzal kapcsolatban azonban az olasz sajtónak nyilatkozó történészek enyhén szólva is szkeptikusak, hiszen több mint tíz évvel ezelőtt egyszer már felfedezni vélték a vezér naplóját.

Az időjáráson bukott le a hamisító

1994-ben egy olasz üzletember jelentette be, hogy megtalálta a vezér 1935 és 1939 között vezetett naplóját, amelyben az olasz diktátor félelemmel vegyes gyűlölettel beszél Hitlerről. A naplóról azonban csakhamar kiderült, hogy ugyanolyan hamisítvány, mint amilyen az 1983-ban Németországban felfedezni vélt Hitler-napló.

A 13 évvel ezelőtt felfedezett naplóról egészen prózai módon derült ki, hogy hamisítvány: Renzo De Felice-nek, Mussolini és a két háború közötti Olaszország egyik legjobb ismerőjének feltűnt, hogy a napló tele van olyan jellegű bejegyzésekkel, amelyek szép időre, napsütésre hivatkoznak Rómában. A történész utánajárt az időjárás jelentéseknek, és kiderült: a hivatkozott napok szinte egyikén sem sütött a nap Rómában.

Nem véletlen, hogy a mostani felfedező sietett leszögezni: a naplót immáron nemcsak írásszakértővel vizsgáltatta be, hanem egyben tanulmányozták a tinta és a papír minőségét is. Ezt követően Marcello Dell’Utri, a Forza Italia mozgalom parlamenti képviselője száz százalékig meg van bizonyosodva arról, hogy most tényleg a Duce naplóját fedezték fel.

Dell’Utri szerint ráadásul a történészek is készülhetnek Mussolini portréjának az újrarajzolására, mivel szenzációs újdonságokat tartalmaz az öt kötetet kitevő napló. A képviselő szerint Mussolini egyértelműen a béke pártján állt 1939-ben, és megvetéssel írt Hitlerről. „Ezek a német kutyák nem akarnak mást, csak a háborút” – idézte Dell’Utri Mussolini 1939. augusztus 1-i bejegyzését a Spiegel Online tudósítása szerint. „Mi nem tudunk a fegyverekhez nyúlni, mivel fegyvereink nincsenek” – szól egy másik idézet, amelyet a képviselő kiragadott a sajtó képviselői számára.

Vagy mégsem olyan szenzációs?

A történészek szerint azonban az eddig nyilvánosságra hozott részletekben semmi újdonság nincsen: azt már eddig is ismert volt, hogy Mussolini nem érezte késznek Olaszországot egy háborúra, mivel nem volt megfelelő hadi ereje. Arról is tudtunk már, hogy a Duce sokszor kifejezetten megvetően nyilatkozott Hitlerről. Ezek a tények azonban egyáltalán nem igazolják azt, hogy Mussolini pacifista lett volna. Francesco Perfetti szerint bizonyosan létezett a Mussolini napló, ám a mostani idézetek semmi szenzációsat nem tartalmaznak – olvasható Perfetti nyilatkozata az orf.at honlapján.

Történészkollégája, Giovanni Sabbatucci azonban kételyeit is kifejezte a most megtalált napló valódiságával kapcsolatban. „Miért éppen most került elő a napló? Miért tartogatott valaki évtizedeken át öt, értékesnek vélt kötetet, miközben igen jó pénzt kereshetett volna már korábban is azzal, ha nyilvánosságra hozza?” – teszi fel a kérdést Sabbatucci az osztrák köztévé honlapján olvasható tudósítás szerint.

Partizán szatyorral

Marcello Dell’Utri-nak azonban szinte mindenre van válasza: a sajtó elé tárt verzió szerint a naplót egy egykori partizánharcos őrizte, aki jelen volt 1945. április 28-án Mussolini kivégzésekor. Ezen a napon találtak rá olasz partizánok Mussolinire, akinek a naplóját egy szatyorban Urbano Lazzaro magával vitte. Lazzaro egész életén át a Svájci Bellizona városában őrizte a naplókat, két évvel ezelőtti halált követően pedig egy antikváriushoz kerültek a kéziratok. Ez a könyvkereskedő találta meg most Dell’Utri-t, aki a kéziratokat rögtön Olaszország legnagyobb könyvkereskedéséhez, a Mondadori-hoz irányította.

A Berlusconi érdekeltségi körébe tartozó kiadó egyelőre még vizsgálja a kéziratokat, ám egyesek már a felfedezés bejelentőjének szavahihetőségét is kétségbe vonják. Dell’Utri ugyanis messzeföldön híres könyvrajongóként Olaszország-szerte irigyelt magánykönyvtárral rendelkezik, ám a kilencvenes évek második felében a szicíliai származású üzletember közeli kapcsolatba került a maffiával is, így a bíróság kilenc évi börtönre ítélte első fokon őt.

Mindez persze még nem zárja ki azt, hogy a most megtalált naplók tényleg Mussolinié. Dennis Mack Smith brit történész ugyanis az AP hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: ő maga húsz évvel ezelőtt egyszer már kezében is fogta a most bemutatandó naplórészleteket, sőt egy egész éjszakát töltött átböngészésükkel, ám valójában az ég világon semmi érdekfeszítőt nem talált azokban. „Eredetinek tűnt a napló, ám semmi újdonsággal nem szolgált számunkra” – nyilatkozta Smith a hírügynökség jelentése szerint.

Hozzászólások

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Úgy tűnik, az egyes populációk között már 400 ezer éve áramlott a tudás.

Michelangelo ujjlenyomata lehet egy szobron

Michelangelo ujjlenyomata lehet egy szobron

A szobrocskát őrző múzeum kurátorai eddig nem vették észre a lenyomatot.

Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

Thonisz-Herakleión földrengések sorozata miatt merült el a tengerben.

Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

A régióban több roncsot is találtak, ezért elképzelhető, hogy idővel újabb múzeumokat is kialakítanak.

Elsüllyedt települést találtak a Velencei-lagúnában

Elsüllyedt települést találtak a Velencei-lagúnában

Úgy tűnik, a területen a római korban még szárazföld húzódott.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket