Levegőbe repült a brit miniszterelnök háza

1913. február 19-én a szüfrazsett-mozgalom néhány aktivistája levegőbe repítette Lolyd George brit miniszterelnök vidéki házát. Az Emmeline Pankhurst által 1903-ban alapított „Women’s Social and Political Union” elnevezésű szervezet tagjai elsősorban a nők választójogáért, valamint törvény előtti egyenlőségükért küzdöttek.
A nők a 17. századtól küzdöttek az egyenjogúsításukért. Az első, modern értelembe vett nőjogi harcok azonban csak az 1700-as évek második felében indultak el, miután Olympe de Gouges „A polgárnők és asszonyok jogainak nyilatkozatában” nőknek járó jogokat követelt.
Nagy-Britanniában az Emmeline Pankhurst által 1903-ban alapított „Women’s Social and Political Union” elnevezésű szervezet fogta össze a nők politikai választójogáért és törvény előtti egyenlőségéért küzdő asszonyokat. Kezdetben beérték a rendszeres tiltakozó megmozdulásokkal, később azonban radikálisabb lépésekre is elszánták magukat.
A brit országos levéltárban őrzött iratanyagokból kitűnik, hogy az angol kormányzat valós veszélyforrásnak tartotta a szüfrazsett-mozgalmat. A Scotland Yard még nyomozott is a feministák által tervezett állítólagos merényletek ügyében, azonban konkrét bizonyítékokra nem bukkantak. Ezért többen úgy vélték, hogy a rendőrség részéről felesleges pánikkeltésről van csupán szó.
A harcos nőjogi aktivisták azonban tényleg nem érték be a kérvények benyújtogatásával és demonstrációk szervezésével. 1913. február 19-én figyelemfelkeltésképpen néhány feminista levegőbe repítette Lolyd George brit miniszterelnök vidéki házát.
A brit kormányzatnak lassan be kellett látnia, hogy a nők választójogának kérdése megoldásért kiált. Végül 1918-ban korlátozott, 10 évvel később pedig teljes szavazati jogot kaptak a nők.