Mennyire veszélyes a kardnyelés?
Egy brit felmérés során kardnyelőktől kérdezték meg, hogy mutatványuk gyakorlása kapcsán milyen egészségi problémákkal szembesültek.
A Kardnyelők Nemzetközi Szövetségének (SSAI) bárki tagja lehet, aki képes egy legalább 2 cm széles és 38 cm hosszú, nem visszaugró pengéjű, merev acélkardot ledugni a torkán.
Brian Witcombe radiológusként elsősorban a nyelőcső sérüléseivel foglalkozik, és erősen érdeklődni kezdett a kardnyelőknél esetlegesen fellépő sérülések iránt. Ezért az SSAI vezetőjével, Dan Meyerrel összefogva kérdőíves vizsgálatot végzett e viszonylag ritka mesterség gyakorlói körében.
Összesen 110 kardnyelőnek küldött ki kérdőívet, közülük 46-an válaszoltak, és egyeztek bele, hogy a válaszokat tudományos célra felhasználják. A válaszolók a kérdőív kitöltését megelőző három hónapban együttesen mintegy 2000 kardot nyeltek le. Huszonöten egyszerre egynél több kardot is nyelnek, öten legalább 10 kardot helyeznek a nyelőcsövükbe, egy válaszoló pedig 16 kardot is lenyom a torkán egyszerre.
Leggyakoribb panaszuk a torokfájás, ami leggyakrabban a tanulási időszakban fordul elő, valamint akkor, amikor a fellépések sűrűn követik egymást, illetve amikor több kardot vagy szokatlan formájú kardokat alkalmaznak. Többen beszámoltak alsó mellkasi fájdalmakról, melyek jelentősen enyhülnek, ha néhány napig nem nyelnek kardot. Tizenhatan említettek belső vérzést, egy személy pedig arról panaszkodott, hogy a kard „súrolta a szívét”.
A válaszolók közül hárman szenvedtek olyan súlyos sérülést, hogy nyaki műtétre került sor. Egyikük egy nagy, hajlított szablya nyelése során sértette meg torkát súlyosan, míg a másik két kardnyelőnél külső zavaró tényező vezetett balesethez. Az egyikük a vállán ülő arapapagáj „fegyelmezetlensége” miatt kaszabolta össze nyelőcsövét, míg másikuk, egy hastáncos kardnyelőnő akkor zavarodott meg, amikor egy lelkes férfinéző pénzt dugott az övébe, ami miatt a hölgy nyelőcsövében lévő három kard ollóként csúszott össze és szét.
A kutató megállapította, hogy akármennyire is veszélyesnek tűnik a kardnyelés, kellőképpen gyakorlott és koncentrált előadó esetén nem kimagasló a sérülés kockázata.